Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meditációról mint psychoterápiás módszerről

2010.07.03

Kép

Jezsuita meditáció sajátélmény

 www.nagymaria.eoldal.hu/cikkek/relaxacio/a-relaxacio-psychofiziologiaja.html

 

 www.nagymaria.eoldal.hu/cikkek/terveim_-ars-poetica/t.html

 

 

 

 

 

Jezsuita meditációm fácskává alakulásomról

Meditációim során furcsa fává tudtam átváltozni képzeletben. Az első meditációs élményemben egy Janus-arcú szép ruganyos testű Nymphává, karjaimból ágak nőttek, mintha egy legyezőt nyitottam volna ki kecses lendülettel, igy bontottam lombot. Kicsi mókus szaladt ágaim közt, kellemesen megborzongtam, amikor megült a hó egy kar-ágamon, meg tudtam benne mosakodni, felfrissülni, majd jött a szél, átfújt testemen, kifújt belőlem minden anyagi részt. Elemelkedtem a talajtól,
- ami elmondhatatlan extázist, belső ujjongást okozott- magam lettem a SZÉL, eljuthattam oda, ahová akarok. Körbejárhattam, akit akarok..(fantasztikus volt, hogy megsimogathattam azokat, akiket nagyon szeretek...)

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Úttalan utak
/selyemfestményen :-)
meditációs élmény nyomán

Meredélyt ostromol
szél-fútta papírsárkánycsapat
Völgyben szitálva
hull a cseresznyevirág
Dér lepi már
a kis hegyi utat,
min magányos
remete jár.






Fehérlófia

Nézd: az arcom kendőzetlen:
levettem álarcaimat.
Kihull a kard is kezemből,
fázós lelkem előtted vacog
kegyelmed feloldoz magamtól,
ha hibáimon át meglátván a szobrot
durva kőtömbömből kifejti azt
ne lökj el kérlek: mint selejtet!
csitíts, ha rossz álom gyötör!
életem egén gyűlnek
félelmeimből szőtt felhők
segíts hinnem, hogy megtalálom
ki velem egy: életem-halálom
s általa önmagamhoz, mint jobbhoz
immár örökre megtérhetek!

 

Kép

 

1, kérdés

A meditációról, mint pszichoterápiás módszerről alkotott képem, hozzáállásom hogyan alakult!?

Az első alkalommal a meditáció előtt várakozással, de félelemmel teli izgalom volt bennem, amikor lekapcsolódott a villany és a keleti lámpából csipkeszerűen áttört fény vetült a szőnyegre és a falakra.  Ugyanakkor egy ünnepélyesség is elöntött, mintha valamiféle mesebeli és távoli utazásra készülnék a sámánok, vagy az indiánok földjén, ahol minden megtörténhet.
Tartottam a belső világtól, féltem a saját félelmeimtől, attól, hogy elveszíthetem a kontrollt és "harcedzett pszichoterapeuta" létemre gyámolításra, figyelemre és/ vagy pironkodásra, szégyenkezésre szorulok mások előtt.  Egy nagy elszántság is volt bennem, mint egy indián harcosban, hogy bármekkora is a vesztenivalóm én meghódítom ezt a földet, mindenesetre elindulok, jöjjön, aminek jönnie kell, inkább elvérzek a csatában, minthogy meg sem próbálok győzni.
Magda hangja kellő nyomatékkal húzta alá mindennemű várakozásomat. Azt hiszem túlságosan is ráhangolódtam Magda hangjára,mert- úgy gondolom- hypnotikus állapotba kerültem
Szinte olyan volt, mint amikor hosszú pszichoanalízisem egy óráján a saját monoton hanghordozásom okán kerültem hypnózisba. Csodálkozva, de nyugodtan meséltem el, hogy most nem tudok a gyerekkoromról, szabad asszociációimról szólni, mert valami különös ok folytán az ókori Egyiptomot látom magam körül a lemenő nap pirosló fényében. A látvány lenyűgözött, de nem gátolt meg analitikusommal való higgadt kommunikációmban, amikor is kiderítettük, hogy hypnózisba kerültem akaratomtól függetlenül.
Jelen első alkalommal is nagyon élvezetes élményben volt részem, szinte az összes érzékszervi modalitással átéltem a helyzetet, akár egy jól sikerült hypnózisnál.  Egyáltalán nem zavart, hogy most a terapeuta nem tud csak rám figyelni, hiszen az egész csoporttal dolgozik, teljesen biztonságban éreztem magam, nem éltem át félelmet, csak lenyűgözöttséget.
Kép A későbbi órák során nem csak testélményt is adó  teljes átélésű képek jöttek a feladatok során, de sok ízben nem is volt ilyen jellegű a feladat. (pl. szivárvány és színei) Ezek valahogy nemigen érintettek meg, rutinszerűen választottam színt. Bár utólag már látok a választásomban egy rendszert és több képhívásban látom, hogy a lila, a bordó és a piros különös előszeretettel váltak ki a sorból, ezeket a színeket használni szoktam ruhaválasztáskor.
Kivéve a lilát, amit nem sokszor.  Ami viszont megérintett ennél a gyakorlatsornál az az volt, hogy volt egy lila színélmény, amit élőként, szinesztéziaként éltem meg, mintha egyenként és cseppfolyóssá alakulva láttam volna a lila részecskéit, ahogy átfolytak egymásba egy színes folyóként, vagy lepelként, /textúrája volt a színnek!!! / alakultak a közeledésemre (nem volt ujjam vagy ilyesmi, de mintha a gondolataimmal mint valami testtel tudtam volna tapogatni, észlelni minden érzékszervi modalitásban ), mint a kvantum-részecskék, amelyek akár anyagként, akár energiaként tudnak viselkedni, az élő anyagok máshoz nem hasonlítható színenergiáját, életerejét  adta ez a lila szín szolgáltatta élmény, ahogy élő lepelként hömpölygött előttem.
A gyakorlatok során voltak frusztráló képhívások, amik azt a szubjektív élményt adták, hogy nem sikerültek, de jöttek lenyűgözőek is, ezek bár nem voltak mélységesek, és megrázóak, mégis katartikusan hatottak rám, mert egy egy témánál olyan kreativitásról is innovatív forrásenergiákról és mély tudás alapozta formalátásról, anyagismeretről tettek tanúbizonyságot bennem, amit soha nem is képzeltem volna, mert azt gondoltam, hogy ezen a területen végzetesen analfabéta vagyok, és változatosságban, ötletekben, ugyanakkor egyediségben- úgy érzem nem túlzás ezt mondanom-lepipáltam számtalan neves és ismert építészt. Kép Persze az anyag kötöttsége nélkül ez könnyű, lehetne mondani...., de ezek az épületek statikailag is megállták a helyüket, nemcsak esztétikailag, és komfortosságukat, praktikusságukat tekintve szintén Ez kellemes és meglepő volt, olyan valami, amit nem is gondoltam volna, hogy belülről fakadhat nálam. Sutaságom, fantáziátlanságom és tehetetlenségérzésem ezen a területen azonban mindig nyomasztóan és bűnvádlón telepedett rám. Ez most megváltozott bennem, gyakorlatilag varázsütésre.Kép


Volt olyan kép, ami mondanivalójában- racionálisan- újat nem adott, hiszen barátnőm, Krausz Margit nekem készített tusrajza mindezt a tudást már közvetítette felém, érzelmileg mégis nagyon megindító és megrázó volt. Úgy kaptam meg azt a kis "humunkulust", ami jelen  az életemben- esszenciálisan-  én vagyok, hogy az felszabadító is volt, nemcsak traumatikus és sajnálni való.
Dajkálgatom őt magamban,mert tudom, hogy ebben a formulában van felszabadulásának elixirje és kulcsa... Mondom : eddig is tudtam, hogy ez a tükörben megpillantott kis lény bennem él, megnyomorította sorsom szüleménye, de most éltem át fájdalmát és gubbasztó átalakulását, amelyből, mint bábból szárnyat bontva kirepülhet. Megszerettem őt, ahogy az átélt  képben  kis groteszk alakja mindinkább önmagává változott, kiheverve sorsának szorító körülményeit és változott más dimenziókban is mozogni tudó szellemi lénnyé, de még nem akart továbblépni, kötötte a szomorúsága és -talán- az önsajnálata. Vagy sok minden más is.
Összességében ennyit tudnék írni az első kérdéshez. Az utóbbi években olyan pszichoterápiás módszerekkel foglalkoztam,ahol a tükör egy másik ember, a terapeuta volt, és a Rogers-i alapelvek talaján, ez a tükör biztos és iránymutatónak tűnt szakavatott és empatikus terapeuta kezében, olyan iránytűnek,amelynek csapásvonalában a kliens gyorsan és biztosan haladhat öngyógyulása útján. Persze ezen módszerek hátránya ugyanez, mint előnye is, hogy -tapasztalataim szerint- igencsak kevés a finom lelkületű, másokra igazán ráhangolódni tudó és kellő önreflexióra is képes terapeuta....
Nos, a munkahelyemen dolgozó pszichológussal, aki hasonló alapképzettségből indult, sokszor beszéltük ezt:"... hogy igen, érdekes a meditáció, de nem ad annyi önismereti pluszt, mint más irányított módszer".... ez a nézetem mára már megváltozott, mert igaz, hogy az amplifikáló asszociációk olykor esetlegesnek tűnhetnek, de olyanok mint egy-egy kis forrpont, nem tudni, hogy melyikből indul ki egy igazi térfogatváltozás, ami ragad magával mindent, ami csak útjába kerül
Tehát bár van bennük egy cikkcakkozottság, annál meglepőbben  tudnak  hatni ránk és olyan dolgokat mutatnak meg nekünk, ami az anyagi világban kiüti a szemünket, mert annyira nyilvánvaló bennünk, hogy már formát is öltött, mégis annyira közel van, hogy bár  a szemünk előtt foglal helyet, mégsem vagyunk képesek meglátni ezeket magunkban: mint mély, formát adó elveket.
Amíg nem tudjuk őket nevén nevezni és sajátunknak elismerni, addig  az anyagi világban öntudatlanul és tehetetlenségi nyomatékkal hatnak sorsunkra, testünkre és formálják életünket, külsőnket, tulajdonságainkat, elveinket, betegítenek meg anélkül, hogy arról tudnánk, és úgy hogy evidenciaként vetülnek be világunkba mint környezeti elem,és  amíg nem tudjuk, hogy ezek belső gyökérből táplálkoznak, addig változtatni sem tudunk rajtuk.Kép
Hú, ez most kicsit misztikusra sikerült pedig nem akartam.  Írhatnék konkrét példákat is a meditációmból és életemből, de azt hiszem,akkor túl hosszúra sikerülne az első kérdésre adott válasz és még van rengeteg megválaszolandó kérdés a feladatsorban.

Kép

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.