Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemek, szerepek, kapcsolatok

2012.12.10

Nemek, szerepek, kapcsolatok
Beszélgetés Buda Béla pszichiáterrel
Rovat: Látószög
 

Buda Béla dr. mentorként és szakcikkíróként egyaránt segítette elődlapunk, a Párkapcsolat indulását, ezért megkértük, hogy egy interjú erejéig támogassa a korábbi szellemiséget folytató, ám látókörét bővítő Szívtárs párkapcsolati magazint is. ...


 

 

A házasságok, a család történetiségéről és minőségéről

 

 

 

A Tanár Úr bölcsességét és nyíltságát érzékelve a vele készített beszélgetés közben Lao-Ce mondása jutott a szerkesztőség képviselőjének eszébe. Az igazán „nagy fa” ritka jelenség, mert az emberek a fákat mindenfélére használják, de a „nagy fa”, a nagy ember szimbóluma önmaga tud lenni. Nem hódol be divatos irányzatoknak, elvárásoknak, hanem a megpróbált igazságokat követi, hű a saját útjához. Nem esik áldozatul szűklátókörű emberek fejszecsapásainak, és bár nem várja el, mégis csodálják különösségét és nagyságát.

 

 

– Beszélgetésünket indítsuk el a házasság, a párkapcsolatok történetiségétől, fejlődési iránymutatóitól, hogy aztán szót ejthessünk a családi kapcsolatok javítási-fejlesztési-

 

 

 

 

 

 

önsegítési módjairól és az együttélés „művészetéről” is.

 

 

 

 

– A házasság dilemmáit régóta felvetik. Híres tétel például Engels elmélete, amely szerint a házasság jellegzetesen polgári intézmény, a pár mintegy tulajdonosa (és tulajdona) egymásnak, kizsákmányolják egymást. Ennek nyomán a szovjet rendszerben kezdetben gyengítették a házasságot és a családot, szexuális szabadságot hirdettek, de szép lassan ez megszűnt már a harmincas évektől kezdve. A házasság kritikája a második világháború után a nyugati országokban erősödött fel, különösen az úgynevezett szexuális forradalom és a hatvanas évek diákmozgalmai után. Ez egybeesett a válások és a felbomló családok növekvő számával. A házasságok kb. fele végződött már ekkor válással vagy szétköltözéssel, tehát lehetett azt mondani, hogy a házasság és a család nem felel meg a modern ember igényeinek. Ha úgy tetszik, válságtünet az is, ami most áll elő, hogy mind kevesebb a házasságkötés. Együttélések alakulnak ki eleve abból a meggondolásból, hogy így könnyű kilépni a kapcsolatból, ha az nem működik jól. A házasság bajaira, negatívumaira utaló pragmatikus kritika mellett "antropológiai" kritikai viták is folytak. Már Marx és Engels korában is voltak, akik szerint a házasság és a család nem felel meg az emberi természetnek, amely a magasabbrendű állatok életformájához hasonlóan közösségi, csorda-jellegű, promiszkuus volt (emlékezzünk csak Freud Totem és tabu című könyvére, őshordaelméletére, amely e nézet egyfajta reflexiója). A hatvanas években több teoretikus úgy vélte, hogy a kis család, a nukleáris család akadályozza a felnövő gyerekek individuációját, ezért a serdülőt abban kell segíteni, hogy ki tudjon szakadni a családból. Az ötvenes évektől elterjedő családterápia a legtöbb egyéni magatartászavar, lelki betegség mögött vagy a szocializáció vagy pedig az együtt élő, kétgenerációs család rendszerkórtanát fedezte fel és próbálta gyógyítani. Ez is egyfajta implicit házasság- és családkritika. Végül pedig sokáig sikeresnek tűnt az izraeli kibucrendszer, amelyben a házassági párkapcsolat is közösség keretében működött, és a gyereket a közösség nevelte. Ez mintegy reprodukálta az őshorda viszonyait, ha különféle új szociális normák által szelídített változatban is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Ezek szerint már nem is olyan nagy „ügy” egy válás?

 

 

 

 

 

 

 

 

Buda Béla dr. (Bp., 1939) orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus. Huszonöt éven át vezette egy kórház pszichoterápiás osztályát, 1993 és 2001 között a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének általános és klinikai igazgatóhelyettese és ambulanciavezetője volt. 1998-2002

között a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Kommunikáció Tanszékének vezetője, közben 2001-től mellékállásban tudományos igazgató a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetben és az Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézetben. 2004-től az Országos Addiktológiai Intézet igazgatója. Alapító-főszerkesztője a Pszichoterápia és a Szenvedélybetegségek c. szaklapoknak, korábban rovatvezetője volt a Magyar Pszichológiai Szemlének és negyedszázadon át szerkesztette az Orvosi Hetilapot. Fő szakterülete a kommunikációelmélet, kommunikációkutatás. Különösen érdeklik a személyközi kommunikációs folyamatok és azok szerepe a kapcsolatok szerveződésében, a személyiség funkciózavaraiban. (A pszichológiai zavarok és problémák pszichológiai és pszichoszociális segítése.) Foglalkozik a prevenció és az egészségpromóció kommunikációs vonatkozásaival is. Az általa írt legfontosabb könyvekről a Párkapcsolatban megjelent korábbi cikkekben található információ.

 

– Igen, mára a válás mintegy "normalizálódott", annyira megszokottá vált, hogy nem is kelt megütközést. Tehát aránylag könnyű lett elválni, de azért sokan inkább külön élnek, vagy a kényelmetlenségek elkerülése érdekében választják az együttélést, amely gyakran "próbaházasság", mert csak huzamosabb idő után vállalják a házasság jogi és erkölcsi kereteit is, ha a kapcsolat bevált. Nagyon sok a "csonka család": a válás után a gyerekek az egyik vagy a másik szülőnél maradnak (ma már mind gyakrabban az apa is neveli egyedül a gyermeket). Gyakoriak a "rekombinált" családok is, vagyis az új kapcsolatba (házasságba vagy együttélésbe) mindkét szülő visz gyereket az előző házasságából, és esetleg születik majd közös gyerek is. A házasság és a család tehát összetett jelenséggé válik. Kérdésére visszatérve: a válások száma a házasságkötések számának csökkenése miatt lehet esetleg kisebb is, de ez a statisztikai csökkenés nem változtat a tényen: a házasság és a család ma bajban van.

 

 

 

 

 

 

 

 

– Gyakorlati jelenség a szinglik problémaköre.

 

 

 

 

– A "szingliséget" nem tartom igazi társadalmi trendnek, mert ez valami tudatos egyedüli életet sejtet, új életformát. Úgy látom, inkább egy újfajta társadalmi szerep ez, amit a média alakított ki, mondhatni "fújt fel". A modern ember bonyolultabb, felfokozott önmegvalósítási igényekkel, erős autonómiatörekvéssel, nárcisztikus szükségletekkel lép a felnőttkorba. Nem akar lekötődni, és ha belép a mai munkaerőpiacra, akkor olyan erők hatása alá kerül, amelyek szinte rá is kényszerítik őt a szingliségre: egész személyiségével benne kell lenni a munkaszervezetben, még a szabadidő eltöltésében és az életstílus jegyeiben is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szingli "filozófia" inkább utólagos racionalizáció. A kor emberében is él a vágy a szoros partnerkapcsolatra, az együttélés intimitására vagy a gyerekvállalásra, de ha ez nincs meg, nem látszik elérhetőnek, sokan kultiválják ezt a szingli szerepet. A funkcionális "szingliség" mindig gyakori volt a társadalomban, hiszen a csúnya lányok és a nem egészséges (vagy éppen nagyon szegény) fiúk nem találtak maguknak párt. Régebben a férfiak évekig távol voltak partnereiktől a katonaság vagy a háború után a fogság miatt. Később elterjedt az ingázás, amikor a munkanapokat a pártól, családtól távol töltötték a férfiak, vagy gyakran a nők is. Ez is egyébként olyan társadalmi hatás, amely a házasságot, családot mindig is gyengítette. A szingliség átgondolásakor érdemes figyelembe venni, hogy ma a legtöbb fiatal felsőoktatási intézményben végez – ekkor még nem igazán tud jó együttélési feltételeket teremteni –, majd a választott foglalkozást be kell gyakorolnia, helyet kell biztosítani magának a szakmában. Ezek után már a húszas életévek végén járunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– A házasság intézménye tehát megmarad, csak változik, átalakul?

 

 

 

 

– Igen, végül is a "fluctuat nec mergitur" elv érvényesül. A sok válság, nehézség ellenére nem jött létre olyan társadalmi intézmény, amely a házasságnál és a családnál jobban tudná szabályozni a szoros párkapcsolat, a gazdasági együttműködés, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés kereteit. Sok új, a házasság válságát enyhíteni törekvő elképzelés és próbálkozás éppen e keretek tágítását veti fel. Lényegében ilyen a házasság előtti együttélés (ez az igazi "próbaházasság", amelyet egy amerikai bíró vetett fel még a második világháború előtt: ez olyan lett volna, mint a friss jogosítvánnyal rendelkező autóvezetők átmeneti korlátozása), amit most az élet az együttélés új szokásában valósít meg. A második világháború után a "nyitott házasság" koncepcióját propagálták. Eszerint a házasságban keletkező külső kapcsolatokat meg kell beszélni, tapasztalataikat be kell vonni a házassági kommunikációba, akár ezeket átmenetileg el is kell fogadni. Nálunk Szilágyi Vilmos írt erről nagy vitákat kiváltó könyvet. Ma már a vizsgálatokból ismert, hogy egyfajta pszichoszexuális, illetve pszichoszociális fejlődésen megy át minden ember – ez az első szoros párkapcsolatban (pl. házasságban) gyakran nem tud megfelelően végbemenni. Az úgynevezett kollúzió elmélete (Jürgen Willi) arra mutat rá, hogy a pár lelki fejlődésének problémái gyakran összefonódnak, összekapaszkodnak, és így tudattalan összjáték (innen a kollúzió kifejezés) formájában gátolják egymás személyiségének kibontakozását. A házasság ezt konzerválhatja, az együttélés megkönnyítheti az új kapcsolaton át történő továbblépést, a nyitott házasságban pedig az új kapcsolat lehet a katalizátor. De nemcsak ezek a mozgalmi vagy elméleti jellegű fejlesztési módok vannak, sok más egyéb módszert találtak ki és próbáltak ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Melyek ezek?

 

Mediáció: a konfliktusmegoldás "szelíd", egyezkedéses, kompromisszumos módszere. Újabban a magánjogi és közjogi viták preferált kezelési módjaként számos országban törvény írja elő, ennek megkísérlése előtt nem fogadják be a bíróságok az esetleges pert. A mediáció a konfliktusban lévő felek egyenlő, pártatlan képviselete a megegyezés és az ésszerű megállapodás érdekében. Újabban ez a házassági konfliktusok kezelésében is terjed, különösen a gyermekelhelyezési és a vagyonmegosztási kérdésekben. A módszer alkalmas a lélektani konfliktusok befolyásolására, mert nem kérdőjelezi meg a válási szándékot, csupán annak lebonyolítási optimalizálására törekszik, de a kialakuló konstruktív párbeszéd akár a kapcsolat rendezését is eredményezheti.

 

 

 

 

– Mindenek előtt a pár- és családterápia, illetve a párkapcsolati és házassági tanácsadás. Elmondható, hogy minden eredményes tanácsadás és terápia javítja a házasságot és a családi együttélést. Nem csupán a család keresztmetszeti viszonyaiban, hanem a felnövő gyermekeken át, akikbe a családdal történt foglalkozás előnyös hatásai egészségesebb párkapcsolati mintákat építenek be. A szülői párkapcsolat modellje ugyanis tudattalanul beépül a gyerekekbe és a rossz minták zavarhatják a saját párkapcsolataikat. Kodálynak tulajdonítják a mondást, hogy a zenei nevelésnek az anyaméhben kell megkezdődnie. Ennek analógiájára mondhatjuk, hogy a családi életre nevelésnek a gyermek körüli kapcsolati világ optimalizálásán át kellene megvalósulnia. Ennek azonban nincs egységes, standard módszertana, sőt, még kiterjedt gyakorlata sem – valószínűleg a költségek miatt –, de ehhez hiányzik a megfelelő pszichológiai kultúra is. A családi életre nevelés az egykori szocialista országokban évtizedekig tantárgy volt, de aligha lehetett eredményes ilyen módon. Különben is a szükségessé vált szexuális nevelés helyett vezették be, mert azt a prűd ideológiai felfogás nem merte vállalni. Különben a fogamzásgátlás, a szexuális higiéné és a szexuális kommunikáció fejlesztése szolgálná a házasság és a család érdekeit. Itt az iskola sokat tehet.
A párkapcsolatra való felkészítésnek is sok szexualitással kapcsolatos formája van. Ebben a szexuális kielégülés képességét, és a partnerorientált szexuális kommunikációt gyakorolják. De az igazi felkészítés a párkapcsolat érzelmi és együttműködési rendszerére irányul. Itt a technikák nagy száma ismeretes. Jó módszer például az ún. szerepgazdagítási tréning, amelyben a szerepviselkedés kölcsönhatásainak tudatosítása és új kommunikációs kezelésmódja a lényeg. Az ún. konstruktív veszekedés módszere a vita, az önérvényesítés, a problémamegoldás aktív lehetőségeit vizsgálja. A nagy történelmi egyházak morális felkészítést kínálnak jegyespároknak, vagy esetleg fiatal pároknak. A kisgyermekes házasság teherpróbájának elviselését családi csoportok illetve speciális tanácsadások segítik. Létezik házassági és családi krízisintervenció, vannak módszerek, amelyek a válási krízis elhárításával, vagy legalábbis humanizálásával foglalkoznak. A válás szándékának felmerülésekor már nehéz egybetartani a párt, így a válásterápia (mert ilyen irányzatok is vannak) ritkán hatékony. De mindig érdemes próbálkozni vele, ha a pár vagy a család megengedheti magának azáltal például, hogy az elérhető környezetben van ilyen segítségforma.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szexuális kommunikáció – intimitás: a szexuális kommunikáció főleg a nem verbális szférában bonyolódik le, optimálisan a másik ingerigényeinek teljesítésére irányul. Ez a kommunikáció sajátos közelségi, bizalmi, kötődési élményt vált ki, amely mintegy feloldja az én határait. A sikeres szexuális kommunikáció képes feloldani más életterületek esetleg megoldatlan, tartós feszültségeit, konfliktusait. Erősíti a kapcsolatot is. A köznyelv arról szól, hogy a pár az "ágyban" rendezni képes ellentéteit. Ez valóban így van. A párok nagy részében a szexuális kommunikáció nem teljes, elégtelen, és az intimitás sem bontakozik ki kellőképpen. A szexuális kapcsolat, a kommunikáció fejlesztése általában segíti a házasságot, a családot rendszerstabilitásában.

 

 

 

– A történelmi egyházaknak a házasságra való felkészítésen kívül milyen szerepük van abban, hogy a házasságok stabilan működjenek?

 

 

 

 

– Általában az egyházi hátterű és vallási képzések alapján működő kapcsolati, házassági és családi konzultációs, fejlesztő és terápiás kínálatok egyre gyakoribbak. Elsősorban vallásos emberek veszik őket igénybe, akik morális, valláserkölcsi alapelveket el tudnak fogadni (pl. a házasság szentségét). A vallásos hit a tanácsadót vagy a terapeutát gyakran hiteles személyiséggé teszi, és emiatt tud eredményesen dolgozni nem vallásos párokkal is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Elegendő-e mindaz a segítségforma és kínálat, ami manapság a házasság és a család erősítését szolgálja?

 

 

 

 

– A társadalomnak többet kellene foglalkozni a házasság és a család erősítésével, mert az érzelmi kapcsolat és az együttélés minden tartós zavarformája hátrányosan hat a gyerekekre. A rossz mintákon át is, de a korai lelki traumatizáció sokféle lehetőségén át is. A válás mindig trauma, és a gyerekek nagyobb része ekkor lelki segítségre szorulna (ha ezt a családdal való foglalkozás végzi el, akkor van igazán értelme valamiféle "válásterápiának"). Segítségre szorul a gyerekeit (ma már inkább azt kell mondani, gyerekét, hiszen leggyakrabban egy gyerek van egy párban) egyedül nevelő szülő is. Sok családkutató a jelenlegi válságos helyzet egyik "kerettágító" társadalmi megoldási módját ezért abban látná, ha a kétgenerációs, "nukleáris" család ideálja helyett a többgenerációs és az oldalágakat is lehetőleg a családhoz kötő családforma élne. Ilyenkor az egyedül maradt szülő támogatása könnyen megvalósítható, a gyerek megkapja a szükséges szerepmintákat (pl. a hiányzó szülő nemének szereptapasztalatát), és ismét a közösség nevel. Ma az új elektronikus kommunikáció és az utazási lehetőségek a távol élő (nagycsaládot) is jobban be tudják vonni az egyedül maradt szülő támogatásába.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Az iskolának a szexuális felvilágosításon túl lehet-e szerepe a családi életre nevelés témakörében?

 

 

 

 

– Megemlítendő, hogy egyáltalán a gyermekvállalás is probléma ma a társadalomban. Tulajdonképpen azt is elő kellene segíteni, és arra is vannak lélektani technikák. Ma már az emberek többsége úgy nő fel, hogy nem lát csecsemőt, csecsemőgondozást, csak ritkán és mutatóban, mert nincs testvére. Nagyon hatékony, ha iskolás gyerekek kisgyerekekkel foglalkozhatnak, ismerkedhetnek, és ez iskolai nevelési keretekben is megvalósítható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– A szakembereken kívül csak a családtagok tudnak segíteni a nehéz helyzetbe került embereknek?

 

 

 

 

– Az önsegítésről, a különféle civil kezdeményezésekről is érdemes szólni. A hasonló helyzetben lévő (pl. kisgyerekes, vagy szexuális problémákkal küzdő, beteg gyereket nevelő stb.) párok és családok ma gyakran spontán összejönnek és támogatják egymást. Ebben szakembertől is kaphatnak segítséget, de általában a közös tapasztalat elég arra, hogy segíteni tudjanak egymásnak. Ezeket a csoportokat érdemes társadalmilag támogatni. Az önsegítés egy jó társadalmi válaszforma, sok helyen kultiválják. Vannak például az özvegycsoportok, ahol a kulturális önsegítés nem elsősorban a veszteségnél, hanem a feldolgozási képtelenségnél lép be. Persze az önsegítő csoportok önmagukban nem képesek megmenteni egy házasságot, de nagyon sok embernek támaszt jelenthetnek. Kárenyhítő jelentőségük van, az egyének nem maradnak egyedül, a gyerekek nem traumatizálódnak. A költsége ezeknek bagatell. A károkból eredő megtakarítás viszont nagy. A prevenciós szemlélet sajnos nem jellemző még, csak rövidtávú tendenciák vannak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Befejezésül szóljunk a családok változásáról. Mit gondol a Tanár Úr, mi lesz a házasság, a család sorsa hosszabb idő távlatában?

 

 

 

 

– Ha a mediterranumot említem példának, ott a nagy családi struktúrák a jellemzőek, míg a skandináv, Benelux országokban a párok is nagyon az individualizálódás útján haladnak, így arrafelé nukleáris családok jönnek létre. Sok helyütt, mint például Amerikában az emberek elköltöznek oda, ahol munkát kapnak, ezért elszakadnak a tágabb családtól. A társadalmi folyamatok spontán, előre nem láthatóan szerveződnek. A 90-es években a nukleáris családot, a párok izolációját teljesen adottnak vették. Korunkban ugyanakkor a mobiltelefon és az internet elterjedése újjáélesztette a távolabbi rokonsághoz, a nagyszülőkhöz fűződő szorosabb kapcsolatot. Megfigyelték, hogy krízis esetén a segélykérések a legmesszebb lakó ismerősökhöz, rokonokhoz futnak be. Tehát a család és a családi kapcsolatok jelentősége újraéledni látszik.

 

 

 

 

Dr. Nagy Mária Magdolna

 

Buda Béla további megszólalásai a Párkapcsolatban:

 

 

 

 

 

Válasszon: Válasz, Válasz mindenkinek vagy Továbbítás