Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek, próbálkozások

2008.07.24

 

Hú, ezek már nagyon-nagyon régi versek!  Mostanában már nem írok......

  

942434_480985648637101_14120805_n.jpg

MEDITÁCIÓ
Krausz Margit hasonló c. képe alá
 
Imámban én szólok Hozzád, Uram.
Meditációmban Te beszélj!
Engedd, hogy odébb toljam magam
Kicsiny rést adj, hogy ideférj!
Kérésemmel nyaggatlak, Uram
Nem elég soha, ami van.
Adj egy kis békét nekem
Hogy el tudjam oldozni magam...
Szemem sarkában a tenger,
cseppjének sós vizű partjain
Te ülj és várj rám Uram
s átvergődöm sorsom gátjain
Engedd lecsendesedni az Űrt
mi veri bennem a tamtamot
-mint zakatoló zörgő óramű-
Ne küldd   rám még a holnapot!
Egy csöppnyi időt kérek, Uram 
Kis szusszanásnyi tért.
míg vársz rám  lehúnyt pillám alatt
hol én hallgatok,s csak Te beszélsz...

 


 

 id. Varnusz Xavér ELÉGIA c. képe alá

 

  Sötéten csurognak le a fák ,

 a tárgyak árnyékai 


az elárvult  időben.

 Angyalok megfagyott szava 

meríti az estét barna feledésbe.

 Magunk vagyunk. 

Világunkon kívül rekedtek.

 Süket fülekkel futunk

 árnyékok, kicsorbult hangú gitár,


 és csupasz fák erdejében.
 Szétfolyó valóságunk 

emlékképei után.

 Csak az angyalok maradnak.

Ajkukra illesztett imával."

 

 

 

 

 

 

 

blog.xfree.hu/myblog.tvn

 

546429_327324377340169_1031595796_n.jpg

 

Nagy Mária Magdolna verseiből 
Válogatás 
Rovat: Versek
 


Néhány költemény főmunkatársunk lírai alkotásai közül...

 

 

 

 

 

 

 

NYÁRI REGGEL

 

 

ÉLETÉRZÉS

 

Amikor rendre 
Megszülettem
Nem voltak
Köröttem emberek.
Magam voltam,
S a távolban
Hegyek, fehér hegyek.

Azóta hóban baktatok,
Követnek álmok és fagyok
Azóta csak megyek,
Megyek.
Nem látnak mások,
Csak a fehér
Hegyek.

 

 

 

 

 

 

 

A TÁVOLODÓ KEDVESHEZ

 

Egyszer bizton visszatérsz
Sápadt leszek és hallgatag
Csak lepkeszárnyú csókjaid
Neszezik a nyakamat.
Egyszer úgyis visszajössz
Komoly leszek és hideg.
Tükör magányod habjain
Ámulva bukkan fel fejed.
Addigra meg is vénülök
Ezüstből lesz a hajam.
Égetik a csókjaid, jaj
Perzselik a nyakam
Egy szép sikollyal eltörök
Karodba porlad bánatom
Mert fülembe zengnek lépteid
A csillag-fényű partokon.

 

 

 

 

 

 

 

KÁRHOZAT

 

Hátrahajló ívben
Elpattant ölelés
Gyöngyöző vér-égben
Zord hullámverés
Arcomba hulló álmod
Nem kapod vissza soha
Panaszold csak jármod
Kedves kis ostoba!
Szökellő vágy-kéjjel 
Fogam közt tartalak
Arcomba csapódó éjjel 
Megkívántalak.
Mázsás súlyú térben
Újra láttalak…
Pokolra hajló ívben
Gyöngyöző ölelés
Kacagva hull az égre 
A felvérző vízesés.

 


 

 

 

 

ILLÚZIÓK

 

Bajra-nyűgre születtem,
Viharvert erdők vándora,
Itt vagyok.
Jöttömet farkasarcok lesték,
Nem angyalok.

Karmos kéz ölelése 
Sebzette gyenge vállamat.
Viharvert erdők mézeskalács-
Házának illata 
De sokszor lépre csalt.

Bocsásd meg Uram
Butácska gyermekvoltom!
Elárvult erdők szomorú szarvasa
Szelíden álmodom.

 

 

 

 


SZÜRKE DOLGOK

 

Szürke a nyúl, 
ami ködbe vész, 
ha kergeted.
A csend, melyben
szomorú dallam neszez.
Szürke a szó, 
amely semmit 
nem jelent neked.
Az érzés, melyről 
unalom-harmat pereg.
Szürke a tűzhely; 
mely füstöl, 
de nem meleg.
Az anya, akit szeretnél, 
de nem szeret.
Szürke a barát; 
aki magányodban 
nem keres.
A társ; aki nem hiányzik, 
ha nincs veled.
Szürke az arc, 
mely nem ragyog, 
ha rád nevet.
Szürke a tenger, 
amikor vihar közeleg.
A félelem is szürke, 
ha senki sem fogja 
a két kezed,
A mozdulat, mely félig kész, 
de befejezni nem mered.
A halott, akit könnyű szívvel 
elfeledsz.
Szürke lepel az elmúlás, 
mely betakarja fáradt lelkedet.
És szürke a vers, 
melyben más színről írni 
nem lehet.

 

 

 

 
NAGYAPÁM

 

Magam előtt látom,
Ahogy a kapuban állt.

Szeme kék volt, a haja ősz.

A vonuló csordát nézte,

De én akkor azt gondoltam:

Kék szemében elfér

Az egész világ!

Keveset szólt,

Leginkább csak hallgatott.

Botjával nehézkesen baktatott.

Amit mondott

Számomra súlya volt.

Sokszor hallottam tőle:

„Nincsen ideges ember

csak bolond.”

Nem szól többé a nagyapám.

Meghalt egy őszi éjszakán.

Álmomban kislány voltam,

Kerestem őt

Az istállóban,

Szerszámai között.

Azóta sokszor úgy érzem

Egyedül vagyok.

Álmomban hívtam őt,

De csak homályos választ adott.

 

 

 
ASSZONYFILOZÓFIA

 

„Minden gazság a földön 
ama kicsiny szerszám 
miatt van,
melyet ágyékkötőtök 
alatt rejtegettek!„
– mondta az öreg rabszolganő 
a katonáknak,
minekutána azok 
lesütötték szemeiket.”

 

 

Tisztára mosta a hajnal a reggelt.
Régi nyarak ízét távolból hozza kék vonat.
A mélyben fájón, búsan, édesen
Szavak keresnek hozzám
egérutat...

 

 

 

 

 

 

 

 
1994. május 28.

A SZÜRKE SZOMORÚ ÁRNYALATAI

(Tournier egy novellája nyomán)



A szürkének ezer árnyalata van:

Az anya, akit szeretnél, de nem szeret.

A tűzhely, ami füstöl, de nem meleg.

Az otthon, mely fogva tart, bár nem tied…

A gyermek, aki titkos ajtókra mered,

Álomittas, szép szemében fájó-távoli terek

Ezernyi színes rács mögül ajtók derengenek.

A halál odaátról ezer barátként integet:

A penge, mely metsz és felnevet,

A kötél, mely gyöngy és nyakék lehet

Kerek gomba-has,

Mely ringat és méhébe visszavesz.

Gondolatai hegyében-tüzében

– rágondolni is alig merek –

fázósan és merengőn áll egy kisgyerek.

Szürke-kék szemében fájó, távoli terek.

Ólomszürke ködfátyol mögül

Ajtók derengenek…

Kopott ruhácskáján

Szürke tintafolt pereg,

Szomorú kis lelke úgy érzi:

A halál sokszínű vészkijárat lehet.

 


AZ ÖREGSÉG DALA

 

Csonthéjba zárva élem magányom
Megvénhedt a testem, elbutult agyam

Kiapadt kút a két szemem

El nem sírhatja bánatom.

Öreg testem, aszalt bőröm

Szánalmat éleszt, s többé már nem álmodik

Folyóhát borzoló szél-ujjakat.

S az sem kevés, hogy magammal 

Azonosítsam magam!

Csonthéjba bújva éjjelente hallom,

Miként kopogtat csonthéjkörmökkel a Halál.

Hallgasd csak?!

Szabadulásom dallamát dúdolja talán?

Eltört faág morzézik a ház falán

Tá-titi-tá. Egy világvége éjszakán.

A szoba padlóján tört tükörként csilingel

A szétmorzsolt talány.

Egy csillaglepte, fagyos éjszakán

Betakarítva a gabona, vércseppek a kaszán.

Harmadnapra feltámad-e vajon

Egy új élet tavaszán?

 

 

 

 

 

 

 

 

 
MERENGÉS EGY MENYASSZONYRÓL

 

Csak állt
Lesütött szemmel.

Arcát gyöngyfátyol óvta-védte

S szerelmének gyöngédsége.

Nem volt szép, de annak látszott.

Ő volt az egy, az egyetlenegy.

Valakinek szemefénye,

Lesüthette szemeit.

Volt, aki őt óvta, védte,

Vigyázta a lépteit.

Bezárt kagyló 

Igazgyönggyel.

Ő elhitte, amit vágyunk:

Hű szerelmet, boldogságot…

Tudván tudta
Öröktől fogva,

Hogy ő volt az egy, az egyetlenegy.

Gyöngyfátyol körben lángolt,

Szelíd arcát beragyogta.

Igazgyöngy aludt a héjban

Mint kezdetekkor

Az Isten,

Aki szelíd burkából 

Egyszer csak kilángolt.

S akkor még tudván tudta,

Hogy ő, csak ő

Az egy,

Az egyetlenegy.


AZ ŐRÜLET HIMNUSZA
/Nietzschéhez/

 

Magam előtt látom őt,
A lázadót, a filozófust

Őrületének küszöbén,

Torinói szállodájából kilépve,

Amint egy ütlegelt állat

Nyakát ölelve zokog.

Jaj, akinek nincsen otthona!

Jaj, akinek nincsen hite!

Aki nem fél a végső kétségig hatolni,

Aki bátor soha meg nem hajolni,

Akit nem tart fogva polgári eszmény,

Lám, az most az emberlét 

Határán zokog...

Ahol az emberi él körvonalazódik,

Mely metsz és megsebez.

Rajta túl a fagyos űr,

Kozmikus magány,

Az „Uram, mért hagytál el engem!?”

- jajszava zihál.

Aki nem fél a fájdalom kelyhét kiinni,

Akinek kitörölhetetlenül

Génjeiben él a

„Tarts oda a másik orcád, ha

megütnek” parancsa,

aki magában megtagadott minden istent,

bár nem tagadta meg mi isteni,

az mást el nem ér,

mint azt, hogy magát feszíti meg.

Idő s tér két szára közt,

S rajta túl, a fagyos űr,

Vagy talán gyermekkori-isteni vágy,

Hogy a rossz megváltható lehet...

Fekete lyuk, csillaglepte talány.

Avagy a jóság konstrukciós hiba csupán?

Mert az újabb pofon sajogva fáj,

A kétség, a fekete lyuk magába ránt,

Szorongva megsemmisülsz...

Idő, tér elenged,

S már te sem érted,

Kihez szól a felmentő vád,

Mikor szóra nyílik a szád,

Midőn utolsót lehel:

„Egyetlen mentséged, Uram,

hogy nem is létezel!”

 

 

Szófestmény

 


Varnusz Xavér Elégia c. képéhez

 

 

Sötéten csurognak le a fák, a
tárgyak árnyékai az elárvult időben.

Angyalok megfagyott szava meríti

az estét barna feledésbe.

Magunk vagyunk.

Világunkon kívül rekedtek.

Süket fülekkel futunk árnyékok,

kicsorbult hangú gitár,

és csupasz fák erdejében.

Szétfolyó valóságunk emlékképei után.

Csak az angyalok maradnak.

Ajkukra illesztett imával.

 

(Ez a Szófestmény az arkadirodalom.hu-n is megjelent.)

 

 

 

 

Egy röpke pillanat

 

 

Szófestmény
Varnusz Xavér egy képéhez

 

(Lepke egy kripta ajtaján)

 

 

Bezárult kovácsoltvas kapu, akár a lezárult idő.
Bőrén súlyosan, megfagyott fémcikornya,
amin kívül rekedt egy röpke pillanat.
Eres szárnyú, neonkék-ég,
parázsló, izzó eszmélés-lepel.
Lobbanó-lebegő lepke,
melyet a súlyos, tömör háttér
vasfoga, kontrasztja sem nyomaszt.





 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

Kép

 

 

 


  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KISFIAMHOZ

 

 Kép

 

Aludtál már

mikor hazahozott

apád.

Lélekben messze jártam

Fellegekben

Fázósan dideregtem

Kétségekben égtem

Ahol a madár se jár,

ahol a lélek

kifeszül, ha száll.

Aztán felébredtél

Rögvest mesélni kezdtél

S szavaid nyomán 

Virág nyílott

S kibomlott

egy tündéri világ.

Hadarva mondtad,

hogy képzeljem el:

a szigeten a Dani

gyíkot fogott,

s volt egy madár,

ami énekelt.

Álmélkodva láttam,

hogy a titok,

mit lázasan kerestem,

karnyújtásnyira

van mellettem.

Lajtorjámról levezettél,

édes nehézkedés lettél.

Hiszen nincs ok

máshová mennem,

az isteni tűz,

mit fenn kerestem,

itt ég kicsiny szemedben.

 

 

 

 

 

 

 MESEVERS a királyfiról, aki ismét béka lett...

                                                                                                                    

Kép

 

 

Hófehérkéről meséltél százszor

Nem hallgatlak már, játszani megyek.

Csipkerózsikát játsom,

aki százéves álmából ébredve

úgy dönt, hogy álodik tovább.

"Halkan járj, ne zavard az álmom!"

"A meséket halasszuk ma el!"

 

Meghalt benned a királyfi...

Vagy én tettem volna!?

Ez mostmár egyremegy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 MERENGÉS EGY MENYASSzONYRÓL

Kép

 

 

Csak állt

lesütött szemmel.

Arcát gyöngyfátyol óvta-védte...

S szerelmének gyöngédsége.

Nem volt szép, de annak látszott.

Ő volt az egy, az egyetlenegy.

Valakinek szemefénye.

Lesüthette szemeit.

Volt, aki őt óvta, védte,

vigyázta lépteit.

Bezárt kagyló

igazgyönggyel.

Ő elhitte, amit vágyunk:

Hű szerelmet, boldogságot...

 

 

Tudván tudta

öröktől fogva,

hogy ő volt az egy, az egyetlenegy.

Gyöngyfátyol körben lángolt,

szelíd arcát beragyogta.

Igazgyöngy aludt a héjban

Mint kezdetekkor

az Isten,

aki szelíd burkából

egyszercsak kilángolt.

S akkor még tudván tudta,

hogy ő, csak ő

az Egy,

az egyetlenegy.

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

A KÜSZÖB ŐRE                                                                        

Kép

 

 (beavatási vers)

 

Szellem vagyok,

Rangomhoz méltón köszömts!

Amott lakom,

túl a porcelán-sivatagon,

ahol eltörnek az emberi hangok.

Reggelente köszöntöm

a felkelő Napot.

A sivatag, mely

otthonommal határos,

kietlen koponyaszín hamu.

Mint az arcom,

mely arcodba néz,

azon a bizonyos napon,

midőn az alvilágba érsz.

Nevezz nevemen,

mely kapukat nyitó varázsige,

s nem bántalak!

De jaj neked, ha alszol,

ha nevem elfelejted :,

- /"Nemlétezel !"/-,

ha káprázataid rabja vagy!

Rázd fel szíved, mert tudd meg:

Én Ozirisz, halottszívű vagyok!

 

Kép

 

 

 

További verseimet olvashatsz a www.pkm.hu  -n.  Odüsszeusz és a nők c. írásomat a Kagylókürtben olvashatod el. www.kagylokurt.hu, illetve itt a honlapomon is megnézheted. Azonban a Kagylókürtben gyönyörű illusztrációk is tartoznak hozzá, képek görög szobrokról, domborművekről. Az ókori görögöket mindig imádtam!

 

A mappában található képek előnézete képeim

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

versek

Németi-Vas Katalin, 2008.11.18 20:46

Csodásak Mária! Gratulálok. Ha kapnék egy e-mail címet tennék néhány észrevételt még a versekkel kapcsolatban, apróságok, de nekem fontosak:)
Üdv. Ká:))