Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lesz-e valaha reggelebb ?

2008.09.20

 

 

“A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.”559689_480541251999132_1959907210_n.jpg Márai

gondolataim az idézethez:


...talán ezért kell a fontos dolgok helyett a LÉNYegessel -is-foglalkoznunk, mert az nem lesz hamu.... Valószínűleg a dédunokáim már nem fogják tudni a nevem, bár megjegyzem, hogy a nagyfiam tudja az ő dédapjáét (- utca van róla elnevezve Bécsben, így nem nehéz :-)) .... azt hiszem a jövő formálása céljából, nem mindegy, hogy milyen voltam.... és így már ott leszek a dédunokáim lelkében, ahogy az enyémben is ott vannak dédanyáim szívóssága, vonzódásai, törekvése, fájdalma és élerevalósága...
Nem mintha elégedett volnék magammal, de azért tudom, hogy vannak bennem jó mozzanatok és még van itt egy kevés időm..... Isten kezében vagyunk! :-)

29024_496962380349746_781769369_n.jpg
"Sokszor láttam halott gyermekére ráboruló anyát, amint azt kiabálja, ordítja fájdalommal telve, hogy hol van Isten. Ilyenkor nekünk orvosoknak, nővéreknek egy feladatunk lehet: szenvedőktől mély együttérzéssel át kell venni valami kis terhet ugyanúgy, ahogy egy szörnyű nehéz zsákból, ha súlyt veszünk ki, az könnyebb lesz. Láttam egyszer egy őrjöngő anyát, akit senki nem tudott megnyugtatni. Hiába jöttünk gyógyszerrel, injekcióval, a fejlett orvostudomány eszközeivel. Semmire sem jutottunk. Egy ott álló laikus egyszerűen átölelte, hagyta, hogy ránehezedjék. Kinyilvánította, hogy maximálisan osztozik fájdalmában. Levett a lelki súlyból. Hogyan lehet ebből a súlyból levenni, hogy minket ne nyomjon össze a sokszor átadott teher? Csak kegyelmi úton.
Ez az út pedig azt jelenti, hogy minden pillanatomban tudom, hogy a földi életem összes eseménye, benne a fogantatásom, a születésem, a házasságom, a gyermekeim születése, és a halálom a létemnek egy-egy pillanata, de nem a vége. Ha ezt tudom, akkor ugyan félek a haláltól, mert ember vagyok, de Isten segítségével legyőzöm a félelmemet, és így már át tudok venni terheket mástól úgy, hogy az közben ne nyomjon agyon..."

-Dr. Csókay András-

 

hofeher.jpg

 webcache.googleusercontent.com/search

 

"Szerencsére több előhalál van a valódira való felkészülésig; élete folyamán az ember többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész. Igazán szép volt a Jóistentől, hogy kitalálta ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat.+

Szabó Magda: Für Elise

 

 

 

 

 


Rabindranach Tagore:

 

kovek-es-fu.jpg

"Kétségbeesett reményben megyek és keresem őt szobám minden sarkában, de nem találom. Házam kicsi, és ami egyszer elment onnan, sosem lehet már visszakapni. De végtelen az Isten háza, óh Uram, és keresve őt, eljöttem kapudhoz. Állok esti égboltod aranyozott mennyezete alatt, és arcodra emelem kutató szememet. Eljöttem az örökkévalóság küszöbéhez, ahonnan semmi sem tűnhet el- sem a remény, sem a boldogság, sem egy arc látványa, könnyező szemeken át. Óh, mártsad megüresedett életem az Óceánban, merítsd meg a legmélyebb teljeségben. Engedd meg, hogy csak egyszer érezzem a világegyetem mindenségének elveszett, édes érintését. "

 

" A halál ugyanúgy az élethez tartozik, mint a születés. A járás épp úgy felemelése a lábnak, mint letevése."

 

 

 

 

"Az apa visszajött a temetésről. Hét éves fia az ablaknál állt, szélesre tárt szemekkel, arany amulettel a nyakában, tele gondolattal- túl nehezekkel korához képest. Apja az ölébe vette, és a fiú megkérdezte őt:

-Anya hol van?

-A mennyekben- válaszolt apja, felmutatva az égre. A fiú égnek emelte a szemét, és hosszan bámulta, csendben.  Megbolygatott agya elküldte a kérdést, ki az éjszakába: "Hol vannak a mennyek?" Válasz nem jött, és a csillagok úgy szikráztak, mint annak a tudatlan sötétségnek az égő könnycseppjei"

 

 

"A halál, a Te szolgád, küszöbömön van. Áthajózott az ismeretlen tengeren és elhozta üzeneted otthonomba. Az éjszaka sötét, és szívemben a félelem- s mégis felveszem a lámpát, kitárom kapuimat, és meghajolva fogadom. A Te hírnököd áll ajtómban. Összekulcsolt kézzel és könnyekkel fogom imádni Őt, lábaihoz teszem szívem kincsét. Visszamegy majd, teljesítve feladatát, sötét árnyat vetve reggelemre, é elhagyott otthonomban csak szánalmas önmagam maradok, mint utolsó, amit felajánlhatok Neked. "

 

feher-fekete.jpg

 

"Csillog a víz az edényben, a tengerben sötét a víz. A kis igazságnak szavai vannak, amelyek tiszták, a nagy igazságnak csöndje van, mély csöndje. "

 

 

"Ne azért imádkozzam, hogy óva legyek a veszélyektől, hanem hogy félelem nélkül nézhessek szembe velük. Ne azért könyörögjek, hogy enyhűljenek  fájdalmaim, hanem hogy legyen erőm legyőzni őket."

 

"Az emberek kegyetlenek, de az Ember: jó. "

 " A harmatcsepp pici glóbuszában ismeri a Napot."

"Nem tud az ég csillagairól a szentjánosbogár, amíg a porban kutat."

" A valódi vég nem a határok elérése, hanem a teljesedés, ami határtalan."

"Szomorkodnak a felhőim a sötétben, elfelejtik, hogy  a napfényt maguk rejtették el."

 kilincs.jpg

I. stádium: elutasítás, izoláció:

"Az ember barikádot emel saját maga ellen."

 

 

II. stádium:   düh.

"Rosszul olvassuk a világot, és azt mondjuk, hogy becsap bennünket."

 

 

III.stádium: alkudozás

"A favágó baltája nyeléért könyörgött a fához. A fa odaadta.

 

ret.jpg

IV. stádium: depresszió

"A világ keresztülrohan a szív sóvárgó húrjain, a szomorúság zenéjét hozva létre. "

 

 

V. stádium : belenyugvás

"Megkaptam eltávozásom. Mondjatok búcsút nekem testvéreim! Mindannyiotok előtt fejet hajtok, és megkezdem távozásom. Csak néhány utolsó, kedves szót kérek tőletek.... én többet kaptam, mint amennyit adni tudtam. A felszólítás megérkezett, és én készen állok utamra. "

 

 

 

 

 

 

 

Gondolataim egy gyászoló anyáról., aki fogyatékos gyermekét veszítette el hirtelen tragikussággal és nem tud túllépni a fájdalmán.

-------

teli-ut.jpg

szia Erzsi! Mindenkinek tudnék tanácsokat adni, de egy gyászoló apának, vagy anyának nem.... :-(((

Amit én tudnék, hogy őszintén a szemébe nézek és azt mondom, ne haragudjon rám, de én ide, ebbe a fájdalomba, nem tudom őt követni..., mert képtelen lennék az érzelmeimet elviselni. Megérteném azt is, hogy az Istent káromolja.
Az úgy helyes, hogy a szülő védje meg a gyerekét, mindentől, és higgye azt, hogy a haláltól is meg tudja védeni, az úgy helyes, hogy a gyermek élje túl a szülejét, mert ez a világ sora. Hogy ezt túl lehessen élni, nem is tudom mi kell ehhez. Kegyelem vagy naivitás, ahogy ahhoz is, hogy a halál árnyékában, a szeparáció ellenére is meg tudjuk találni a boldogságunkat és az elmúlás arcába nevetünk, hogy is nem vagyunk olyan fontosak magunknak.
Az anyának van egy csomó bűntudata, azért is mert nem szülte meg egészségesnek, ezt könnyebb az orvosokra a világra vetíteni. (persze nem kétlem, hogy jelen esetben az orvosok is hibáztak).. és igen, nem teszünk meg mindent a szeretteinkért, mert melyikünk igen, és ez már jogos lelkiismeret furdalás... Ezeket meg kell élni. És meg kell élni azt is, hogy lehet, hogy örökre elveszítünk valakit, mert az, hogy valaha találkozunk, egy hamis illúzió reménye is lehet részünkről. Nem biztos egyáltalán, hogy túléljük magunkat, hogy a személyiségünkből bármi is megmarad... és így is szerethetünk élni,... hogy ez bölcsesség kérdése vagy egyfajta fogyatékosság... nahát, ezt nem tudom megmondani.... Mindenesetre a praxisom során NEM láttam még olyat, hogy valaki egészségesen tudott volna kijönni egy ilyen traumából. Csak olvastam róla, egy norvég írónő tollából.
Nem foglalkoztam gyászolókkal, a tapasztalatom mégis az, ha nem akarsz nekik hazudni, ha megmondod őszintén, hogy ebben az esetben nem tudsz okos lenni, nem tudsz nekik bölcs kapaszkodókat adni, akkor megnyugszanak és megértik, legalábbis szabadjára merik engedni az érzéseiket és nem érzik annyira az elszigeteltséget. Tapasztalatom az is, hogy ők keresik az "élőkkel" a kapcsolatot, de azok menekülnek előlük, nem tudják mit mondjanak nekik, és nem tudják, hogy nem is kell semmit mondaniuk, elég, ha csak figyelmesen hallgatnak... Nekik elég, már azzal is érzik azt a köteléket, ami életfontosságú a túlélésükhöz,a hithez, hogy van joguk és lehet tovább élniük...
A gyakorlatban kiközösítik az ilyen anyákat, bűnösnek kiáltják ki őket, beszélnek a hátuk mögött, méghozzá azért, mert nekik is elviselhetetlen, hogy sajnos a tragédiák velünk is megtörténhetnek, egyikünk sem kivétel, hiába álltatjuk magunk hamiskásan, vagy öntelten, ostobán. De ezt nehéz elfogadni, könnyebb kiátkozni a szerencsétleneket. azokat, akik amúgy is a senki földjén rekedtek. Ezért jártak 1 évig feketében a falusiak, mert e gyászolók kíméletes bánásmódot igényelnének, és figyelmet, megkülönböztetést, hiszen a halál földjén járnak és a gyakorlat is azt mutatja, hogy nagyobb esélyük van meghalni ez alatt az egy év alatt, mint életük más szakaszában... Sajnos. Mást nem tudok mondani, Erzsi! De tetszenek a tippek, vannak még ilyen okosságok, különböző ügyes technikák, de a lényeg a figyelem és a ráhangolódás, a többi már csak babramunka, játék, az eredmény pedig nem a mi kezünkben van....Az idő enyhít a sebeken.



Marika

P.S:
Ha terápiába fognék gyászolóval mindenképpen a Rogers-imegközelítés lenne az alap és az ő ütemében haladnék, azzal a kitétellel, hogy ha azt látnám, hogy nagyon mélyre megy és ott öngerjesztő körök generálódnak, akkor kivezetném innen, nem az érzelmeie reflektálnék, hanem valami olyan pozitívumra, ami a beszélgetésünkben korábban elhangzott, tehát önmagából építenék lépcsöt számára, hogy abból ki tudjon lépegetni... nem hiszem, hogy általános szabályokat fel lehetne állítani itt, hogy mi a helyes: mélyre engedni, azt mondani, hogy intenzíven gyászoljon, vagy a túllépésre biztatni, ez egy olyan ingoványos terület, ami nagy tapasztalatot és empátiát igényel, és egyik terápia sem alkalmas módosítás nélkül ebben a "kórképben." Mert mindegyiknek veszélyei vannak, a Rogers-nek az, hogy úgy visz mélyre, hogy akár végzetes is lehet, a kognitívnek pedig az, hogy a felszínes marad, és nem segít.
Mint a legtöbb terápiában a terapeuta személye és felkészültsége az, ami lényeges és persze a hiteles, emberi volta, sajnos ilyen területen a legtöbb psychológus és psychiiáter csődöt mond, éppen a saját önvédelme miatt, elkezd okos és bölcs lenni, vagy kioktató, ahogy bármely laikus is ezt teszi napjainkban, mert kikopott a hétköznapokból a gyász kultúrája és szertartásrendszere, ami összekötötte az élőket az előttük járókkal, az ősökkel,ami mintegy élő hagyomány- láncolat: megtart és biztonságot ad, segít megélni a megélhetetlent, hiszen előttünk már sokan megtették ezt és nekünk könnyebb az ő nyomdokaikba lépnünk, ahelyett, hogy csak tántorognánk hangtalan sebekkel.... ezt tudja a hagyomány besúrúsödött bölcsessége adni, amit az újabb korok elvettek tőlünk.... a pszichiáterek meg tömegében nincsenek az ilyen kihívásra felkészülve.

Kép

 

 LÁTLELET  1996. 8. szám

 

 

"Életbe lépett a világ legelső törvénye az eutanázia engedélyezéséről Ausztrália Északi terület nevű szövetségi területén. A helyi parlament májusi határozata értelmében a kíméletes halálhoz orvosi segítséget kérő gyógyíthatatlan betegeknek két gyakorló orvos és egy pszichológus aláírását kell megszerezniük kérvényükre. A szakorvosok a kérelmező betegségének gyógyíthatatlanságát igazolják, a pszichológus pedig azt, hogy a betegség véggyötrelmei elől a könnyebb halálba menekülni igyekvő ember tiszta elmével, tudati tisztaságának teljes birtokában kéri az eutanázis alkalmazását. Az aláírások megszerzése után a kérelmezőnek egy hétig várnia kell, és a várakozási idő elteltével meg kell erősítenie korábbi döntését. A megerősített kérelem után további 48 órának kell eltelnie a halálos injekció beadásáig. "

 

" Ez csak az éjnek betegsége..../ Lesz-e valaha reggelebb?"

 

(Gondolatmozaikok az euthanáziáról, Babits gondolatait kölcsönkérve..)

 

 

  Még orvostanhallgató voltam, amikor Enzsöl Ellák lelkész , aki már nem lehet közöttünk, felhívta a figyelmemet egy 1938-ban íródott Babits-tanulmányra, amely a "Jó halál" címet viseli. Mint tudjuk, ekkor született a "Balázsolás" c. vers is. Ennek az évnek az elején derült ki, hogy a költőnek gégerákja van és a műtét elengedhetetlen. A gyönyörű vers ad tanúbizonyságot arról, hogy a költőóriás mennyire félt az operációtól, mennyire ódzkodott a gondolattól, hogy a "kés alá feküdjön". Kisgyermekkori emlékeket idézve imádkozik a szenthez, aki annak idején oltalmába vette és hite szerint megóvta őt a torokgyíktól:

 

 

"Te ismered a penge élét, a vér ízét, a megfeszített perceket,

a szakadt légcső görcseit, s a fulladás csatáját és rémületét.

Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,

Okos felnőtt!  Te jól tudod,

mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall

még az Isten jósága sem,

S mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is

Olyan nagy dolog a halál."

 

   kovek.jpg A      " Jó halál" papírra vetése közben Babits azon kapta magát, hogy koponyákat rajzolgat a hófehér lapra, miközben szemével a Vérmezőn feketéllő varjakat pásztázza. Ekkor még remény  volt rá, hogy betegségéből felépül. A kórfolyamat azonban megállíthatatlannak bizonyult, a rák recidivált. Az 1938. február 10.-ei műtét óta Babits "beszélgetőfüzeteivel " kommunikált a külvilággal. Ezek a feljegyzések tudatják feleségével aktuális kéréseit, érzéseit, ezeken számol be orvosának hogylétéről. Sajnos neki magának is, hasonlóan a vértanúhalált halt szenthez, akihez a Balázsolás c. verset írta, meg kellett tapasztalnia a "szakadt légcső görcseit , a fulladás csatáját és rémületét".
 Görcsben vonagló, óriássá nyújtózó betűsorok kiáltják: "Megfulladok!!", majd alatta alig olvashatóan : "megfulladok."  . A kérés is elhangzik: "Öljetek meg!"
Óriási  titok kapujaként tátognak a betűk árkádjai, s nekünk nem sikerül ellibbenteni a fátylat. A halál nagy misztériumán még ezek a sokat mondó beszédes sorok sem tudnak érdemi rést ütni:
"Olyan az életünk , mint az öregek szeme
S  mint a köd előtt , aki ködben járkál,
Úgy  száll előttünk a holnapok függönye:

Sohase  libben föl, csak hátrál, egyre hátrál."

Kép

 

 
A holnapok  függönye legvégén ott az örök elmúlás leple is! És valóban, ha e  legvégső kérdésnek bátran negiszegeznénk minden figyelmünket, rá kellene jönnünk, hogy minden egyéb semmiség hozzá képest.- véli Babits.  Mennyi minden megváltozna, ha egy halvány lehetőségét látnánk annak, hogy a halál fontos lehet és nem csak valaminek a végét jelenti. Ha csak azt tudatosítanánk, hogy egyszer, nem tudni mikor, eljön a perc, amikor életünk forgatókönyve végleg lezárul, s mi nem ejthetünk rajta egy tollvonást sem többé, mennyi mindent másképp cselekednénk.
 A bikaviadalokon a bika leszúrásakor azt mondják, hogy ez az igazság pillanata. A halállal ugyanis minden illúzió szükségszerűen szétfoszlik, minden birtoklási jogviszony érvényét veszti, testünk is visszakerül a földbe, melyből vétetett. Ki tudja, marad-e valami abból a kollektív hallucinózisból, amit most világnak ismerünk?

Kép

 
Vannak  közlemények, amelyek azt állítják, hogy a halál beálltakor csökken az emberi test súlya, s ez valaminemű szellemi erő távozására utalna, vannak beszámolók halálközeli élményekről, de valljuk br őszintén, ezen állítások átütő ereje sohasem vetekedhet azzal a bizonyosságunkkal, hogy a Föld forog a Nap körül és nem fordítva. Pedig ki tudja, talán lehetne olyan fizikai képletet alkotni, amely éppen az ellenkező feltevésre épül, s ennek megfelelően írja le a világmindenséget. (kopernikuszi fordulat)
De nem akarok ilyen terméketlen filozófiai okfejtésbe bonyolódni. Tény, hogy sok tekintetben nem vagyunk  konzekvensek a halál vonatkozásában.  Mert ugye a szeretett állatot  "elaltatjuk" inkább, mintsem szenvedni lássuk, ugyanakkor országunkban tilos az aktív eutanázia. Bár van olyan ország, ahol indokolt esteben és megfelelő rendszabályok által behatároltan ez megengedett.
A passzív eutanáziát kimondva, kimondatlanul gyakorta alkalmazzák. Nem élesztik újra a bizonyosan gyógyíthatatlan betegségben elhunyt embereket, s ide kívánkozik még a kábító fájdalomcsillapítók  ügye is, ugyanis e tekintetben azok sem teljesen "büntetlenek". Tudniillik megrövidítik a beteg szenvedéseit, rendszeresen alkalmazva időrendi vonatkozásban is.
 Nem tükrözi a valóságot azonban az a tévhit, miszerint  az orvosok  galádul kikapcsolják az életmentő készülékeket. Ez nem is állhat érdekükben, ők az életre esküdtek.  A lélegeztető gép csak akkor kerülhet kikapcsolásra, ha egy magasan képzett szakemberekből álló orvoscsoport megállapította az agyhalál beálltát. Erre vannak műszerek: az EEG az agy elektromos aktivitását regisztrálja.
 Attól. hogy nagyon sokan megszegték a " Ne ölj!" parancsát- mondja Babits- , a törvény még létezik! Néhány elkorcsosult háziállatot kivéve az állatok nem ölik meg saját fajtársukat. Ritka véletlen, ha a harcban halálra sebzik egymást. Köztudott, hogy a ragadozók esetében létezik egy  ún. behódolási póz, amely abban a pillanatban kioltja a másikban gerjedt agresszív indulatot. Egyetlen farkas sem képes feltépni a neki  védtelenül felkínált nyaki ütőeret, amivel az ellenfél a tudtára adja, hogy nem akarja tovább folytatni a harcot. talán erről szól, a "tartsd oda a másik orcád!" javaslata is.
 Az ember azonban képes rá, hogy áttörje a saját faj elleni agresszió gátját. Ezért van szüksége még mindig kőtáblás törvényekre!
 Milyen könnyű lenne a helyzet, ha mindannyian egyformán tudnánk értelmezni Szent Ágoston tanácsát: "Szeress és tégy, amit akarsz! " Mert ennél komplikáltabb és nehezebb kérés már el sem képzelhető!  Hja, nem lehetek én teljesen - és hitelesen!- eutanázis ellenes. Hiszen nem voltam sem én, sem senki  hozzám közel álló olyan helyzetben, hogy a halál mellett kelljen döntenem az élet ellenében. Hála Istennek! Mégis azt mondom, itt nagyon óvatosnak kell lenni. Mert Isten a megmondhatója , hogy a  menthetetlennek ítélt beteg nem gyógyul-e meg valamiféle csoda folytán.Kép
Stephen Haukins, akit amylatrophiás laterálsclerosisa egy tolószékbe kényszerített, s akinek nagysága, talán csak Einsteinéhez fogható, már a kezét és hangszálait sem tudja uralni. Éppen ezért kellett olyan távlatokat , olyan labirintusjáratokat nyitnia agya rejtett szegleteiben, amelyek révén gyakorlatilag a világ születését, Isten nyomdokait járhatja újra. Teste bár tolószékben ül, elméje szárnyakat bontott!
 Bármennyire iparkodom talán látszik, hogy-Babitshoz hasonlóan- nem tudok pártatlan lenni a kérdésben. Ahogy a költőóriás írja: " A halál vagy semmi, vagy mihelyt valami, akkor már sokka-sokkal  fontosabb az életnél! Még a matuzsálemek élete is csak kicsiny előszobája  ennek a félelmetes örökkévalóságnak. Mondd meg, mit jelent számodra a halál és megmondom, ki vagy. "
 Csak két lehetséges irányulás létezik, méghozzá két egymással homlokegyenest szembenálló. Amint farkasszemet néz egymással  egy Maurras novella elején a két mottó: "Hirtelen  halálnál nincs nagyobb szerencse!"- vallja Plinius.
 
 
 
A másik idézet pedig könyörgés a mindszentek litániájából. Ekképpen: "Hirtelen és váratlan  haláltól ments meg Uram minket!"
Kép Én, akárcsak Babits a "hívők " táborába tartozom. Hiszek a szenvedés és a halál nagyságában, megfejthetetlen misztériumában és értelmében. tisztelettel állok meg előttük. Úgy tartom, hogy létük nem pusztán negatív jelenlét.  Aki tagadja létjogosultságukat, számomra azt árulja el vele, hogy még nem nyert beavatást. Természetesen meghagyom a lehetőségét annak, hogy ez pusztán az én egyéni véleményem, tudom, hogy el kell fogadnom, hogy mindig lesznek olyanok, akik ezt merőben másképp gondolják.
Babitssal együtt kérem őket, hogy bocsássák meg nekem, ha időnként sanda pillantásokat vetnék feléjük. Az ellentét sajnos kibékíthetetlen!
 
 
 Varnusz Xavér fotói

 

 

 

 

"....-téli fák-

 

mokus.jpg

 

szelek gyalázta gyökérré váltok

csupasz testetek égre kaszál

alulra száll nyári ruhátok

s kockát dob rajtuk a vakond halál

óriás erőtök férgeket éleszt

de hájuk a földnek szolgál

s mire a fagynak ostora csattan

kész van bennük újra az Élet-

tavaszi fák...."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.