Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Áldozatszerep

2009.07.16

 szarvas.jpgSzeretettel ajánlom Verena Kast jungiánus analitikus írónő könyveit,de leginkább az Európa Kiadónál megjelent Búcsú az áldozatszereptől című művét.

A lenti írás- amely Kovács Nándor főszerkesztő tollából való- lektora jómagam voltam.

A betéteket ide másolom, amelyek a szövegbe voltak illesztve. Verena Kast egyik kedvenc  szakíróm, minden könyvét nagy szeretettel tudom ajánlani bárkinek.

 

FORGÓTÁR-EFFEKTUS

a családterápiában ismert fogalom.

"A gyermek nem tud szembeszállni azzal a ténnyel, hogy az ő szülője "rossz ember". Nem látja világosan, hogy a szülőnek az a dolga, hogy szeresse a gyermekét és ne pocskondiázza állandóan. A kisgyermek rá van utalva  a szülő gondoskodására, ezért  inkább magában keresi a hibát, mintsem elviselje annak  a feszültségét, hogy az ő ellensége éppen a saját szülője.

 A családterápia ismeri a "forgótár-effektus" jelenlétlét. A rossz nevelési minták,  a szülőktől való szorongás szinte automatikusan továbbadódik generációkon át.

Az a szülő, aki rengeteg rosszat kapott az őt felnevelő szüleitől, kényszerítve érzi magát, hogy ebből valamennyit megtoroljon éppen az ő ártatlan gyermekein. A rossz, a devalválás, a bántalmazás így megy át generációkon keresztül egyes családokban, addig amíg nem figyelünk rá oda tudatosan és nem akarunk ellene tenni.

Mondhatjuk-e a szorongó gyermeknek, aki nem veszi észre, hogy az édesanyja nem a legjobb szándékkal van irányába, hogy: "nézd, itt van a te ellenséged!?"

 

csillag.jpg

 

KOLLÚZIÓ

A kollúzió régi latin kifejezés, jelentése: vétkes összejátszás, valaminek a vétkes elleplezése. Ismert pl. a Willi-féle kollúzió (Jürg Willi: Die Zweierbeziehung, Reinbek, 1975. ) Eszerint, amikor -akár a családterápiában- az egyik embert a tudattalan összejátszásból (játszmából) kiemelik, a másik ember (családtag) lelki egyensúlya összeroppan. A kollúziónál ugyanis összeolvadnak, összemosódnak az énhatárok.

 

 

rozsa.jpg

 

Az agresszió faramucisága:

Az emberi faj úgy viselkedik, mint pl. szarvval-aganccsal bíró állatok: a gyengeség  agressziót generál: ezek az állatok , ha pl. agancsuk (lsd. gyilkos szarvasbikák) vagy a sziklás terepadottság révén módjukban áll, meg is ölik egymást.

A terület feletti uralom, a  rangsor eldöntése, a temészetes kiválasztódás kérdése más élőlényeknél más módokat talál magának. A farkasfalkában a behódolás, amikor a gyengébb állat harapásra védtelenül tartja oda a nyaki ütőerét- kioltja a másikban feszülő agressziót és az erősebb nem képes bántani őt ezután.

 

 

 

Kép

 

 

 

Verena Kast egyik kedvenc szerzőm. Svájci pszichoterapeuta,  A Jung Intézet docense, a Nemzetközi Analitikus Pszichológiai Társaság, valamint a Nemzetközi Mélylélektani Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása.

Kép

 

 

Áldozatnak lenni  bizony kellemetlen, de agresszornak lenni (mint ki fog derülni ) sem valami kellemes- sem  a munkahelyen, sem  a családban, de a baráti körben sem. Mindezek végett született az alábbi összeállítás Verena Kastnak az Európa Könyvkiadónál a Mérleg sorozatban 2004.-ben megjelent kiváló esszéjéből a magyar kiadó és a német jogtulajdonos engedélyével. A "Búcsú az áldozatszereptől" című kötet a mindennapos áldozat- agresszor dinamikáról beszél, arról, amivel minden ember találkozik.

Olykor mártírnak érezve magunkat kényszerítjük bele környezetünket a legelképesztőbb játszmákba: de feloldható-e az áldozat-agresszor kötelék, elkülönülhetünk-e attól, akivel egy fedél alatt élünk, vagy akinek   az irányítását elfogadva vagyunk kénytelenek  dolgozni? Igaz-e, hogy aki az életét maga alakítja, nem esik bele az áldozat- agresszor csapdába? (Kovács Nándor főszerkesztő, sajtófőnök)

VERENA KAST

Svájci pszichoterapeuta, a Jung Intézet docense, a Nemzetközi Analitikus Pszichológiai Társaság, valamint a Nemzetközi Mélypszichológiai Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása.Kép 

Kast laikusoknak szóló  "segítő könyvein túl, jelentősebb műve az itt tárgyalton kívül a Jacobyval és Riedellel közösen írt  A gonosz a mesében. (Én Nándival ellentétben mindenkinek ajánlanám ezt.) Jellemző rá, hogy a jungiánus pszichológia egyik bevált eszközével, meseértelmezésekkel bontja ki mondanivalóját. Az 1943.-ban született  zürichi egyetemi tanár itt idézett művében az emberi kapcsolatokon belül sokszor kialakuló egyenlőtlen erőviszonyokat mutatja be, megismertetve  bennünket az erőszak és kiszolgáltatottság bonyolult, első pillantásra nemegyszer félreértelmezett alakzataival.

 " A mindennapi életben mindig vannak áldozatok és mindig vannak támadók. Áldozatok nem keletkeznek agresszorok nélkül, agresszorok nincsenek áldozatok nélkül.."

AZ AGRESSZIÓ

"Az agresszió a latin agredior szóból ered. Első jelentése a békés szándékú közeledés, egyszerűen azt jelenti: odamegy, hozzálép, elkezd, nekilát.  A jelentésláncban fokozódás, erősödő nyomulás van. Aztán egyre ellenségesebb jelentések következnek: megtámad, lerohan, elpusztít. Ebben az értelmében beszélhetünk destrukcióról. (Destruktív: romboló, pusztító, bomlasztó- Szerk.)

Az agresszió nagy szerepet játszik szándékaink érvényesítésében, ha valamit meg akarok tenni, de ha akadályba ütközöm, akkor bosszankodom, dühös leszek. (Bővebben lsd. még a Düh és harag részt.- Szerk.) Az indulat ellenséges cselekvést is kiválthat.

 

HOL A HATÁR

 

"Az agresszió első fontos funkciója, hogy határokat jelez és módosít. Az agresszió segítségével jelöljük ki újra és újra határainkat és mindenkori pszichés terünket. Embertársaink felé is ez az a határ, amelyet megvonunk, a tér, amelyre igényt tartunk. Itt persze konfliktusok adódhatnak, például, hogy meddig terjed az "én" felségterülete és honnan a másiké. Vagy mi az én HATÁSKÖRÖM és hol a tiéd. 

Kép

/Jezsuita  meditációban ezt a képet, kérdéskört dolgozzuk fel a kard szimbológiájánál, képi illetve coenestesiás átélhetővé tételénél. A módszert Koronkai dolgozta ki. Érdemes kipróbálni ebben a módszerben képzett pszichoterapeutával.  -N.Mária )

"Határainkat a többiek vagy tiszteletben tartják, vagy átlépik.Ezek a határjelzések, határsértések mindig összefüggnek az önértékeléssel is."

 

"Ha úgy érezzük, sehol semmit nem vihetünk véghez, akkor bánatosan meredünk magunk elé. Nem kell soknak lennie, amit valójában véghezviszünk, az érzés a fontos, hogy cselekedni, hatni, változtatni tudunk. Ha nagyon leszűkítjük hatókörünket, az életerőnk, életkedvünk, lendületünk korlátozásának érezzük, és legalábbis bosszankodunk, de akár búskomorságba is eshetünk.

Az agresszió első, nagyon fontos funkciója tehát az, hogy elhatárolódunk. Az agresszió második funkciója, hogy megvédjük határainkat, eddig és ne tovább.Például: elfogadom ugyan a kifogást, de a hangnemet nem. "

"Az agresszió vitális erő. Aki egyszerűen odaadja, annak a szorongás marad, amely őt az áldozatszerepbe terelheti. " Aki az agressziót másra ruházza át, olyasmiről mond le, ami lényeges eszköze az élet alakításának és fenntartásának.

 lany5.jpg

BIZTONSÁG, MÉLTÓSÁG:

 

"Ha nem jelölünk ki egymásnak határokat, akkor nem fejlődhet ki a határmódosító szándék. Márpedig ez a konfliktus jó terepet kínál az önérvényesítéshez. Ha tudom, hogy képes vagyok a határozott fellépésre, a szembeszállásra, akkor önértékelésem jó elég jó lesz. Más szóval: magam dönthetem el, hol vannak a határaim. Így a magam szabta határokhoz a biztonság és a méltóság érzése kapcsolódik. Ezért reagálunk mindig roppant agresszívan, amikor határainkat megsértik. De a legtöbb ember csak azt veszi észre, ha mások lépik át az ó határait. Sokkal nehezebb tisztán látni, hol lépünk át mi a mások határain."

 

 

 

 

 

 JÁTÉKOSAN VAGY MEREVEN:

 "Játékosan jelölünk ki határokat sok kommunikációs helyzetben. Beszélgetünk, érezzük, hogy kissé veszélyes övezetbe lépünk, nem folytatjuk a témát, és például egy titkot homályban hagyunk. Vagy kicsit túllépünk a határon, és csak akkor visszakozunk, amikor érezzük, hogy már túlságosan közel nyomultunk a másik emberhez. De ilyen esetekben sohasem beszélünk agresszorról és áldozatról, hiszen itt játékos viadal folyik, valószínűleg nem is tudatosan: játék a határon és játék a határral."

" A merev elhatárolódás mögött labilis önértékelés rejtőzik, talán túlságosan sok sérülés is, és előbb az önbecsülést kell helyreállítani, csak azután lehet feladni a merev határokat. (terápiáim során  én is gyakorta  tapasztalom, hogy a "páncél" alatt leginkább sebek vannak. Ezeket kell begyógyítani  és csak utána szabad "levenni a páncélt". N.M.)

 

DÜH ÉS HARAG:

(Agresszió és harag, haragfantáziák )

" A düh kezelése mutatja, ki milyen típushoz tartozik. Amit az ember dühében mond vagy tesz, nagyon jellemző rá.

Ha szándékunk igazán fontos helyzetben hiúsul meg, akkor nemcsak bosszankodunk vagy dühöngünk. Az ilyen élmény önbecsülésünkre is kihat."kisvirag.jpg

"Minden személyközi tapasztalat, amelyről úgy érezzük, hogy baj van velünk, önérzetünkre is kihat, különösen, ha a lebecsülő aktus szándékosnak tűnik: haragunkat ekkor vagy kim utatjuk vagy önmagunk ellen fordítjuk." "Aki például az áldozatoldalon áll, az például csak nagyon megbántódik, búsul, vagy a legrosszabb pillanatban rosszul lesz."

 

"De nemcsak kellemes határjelző funkciója van az agressziónak, hanem pusztító, romboló funkciója is. Pusztító dühöt akkor érzünk, amikor igazán szét kell vernünk a határokat, és amikor nagyon szorongunk. Pusztítanunk akkor kell, ha félünk, hogy semmit sem tudunk véghezvinni, félünk, hogy a korlátozó határok sohasem mozdulnak el. Ilyenkor vagy elönt a pusztító düh, vagy nagyon merev határokkal vágjuk el magunkat a többi embertől.

 

ÁLDOZATTÁ VÁLÁS

 

"Aki a haragot nem engedélyezi magának, az szorong. Ha mégis érez haragot, akkor vagy önmaga ellen fordítja, például dühösen szidja magát, vagy kivetíti. Az áldozathelyzet természetes tartozéka a szorongás. A szorongást úgy határozhatjuk meg, mint testileg is érezhető, kellemetlen izgalmi állapotot."

Kép

 

"A szorongás akkor lép fel, ha tehetetlenek vagyunk. Amíg úgy érezzük, hogy elboldogulunk a veszéllyel, akár belülről a pszichénkből jön, akár kívülről, a külvilágból, addig csak mérsékelten, vagy egyáltalán nem szorongunk.

Ha tehetetlen az ember, akkor pocsék a közérzete, csomót érez a torában, kellemetlen nyomást a gyomortájékán, kicsikére zsugorodik, és ha megengedheti magának végül dühbe gurul. A szorongás és a düh összefügg. A tehetetlenség kellemetlen, sokan kissé szégyenlik is. "

"Az élet egyes területein ugyanis mindannyian áldozatok vagyunk, de meggyőződésünk szerint nem kellene annak lennünk, s ezért támadjuk meg olyan könnyen azt, aki láthatólag áldozathelyzetben van."

Ha valaki azonosította magát a támadóval, az látszólagos nagyságot ad. Jól ismert elhárító mechanizmus, vagy megküzdési mód. Ha félünk, átvehetjük az agresszor álláspontját és látásmódját, elárulva ezzel önmagunkat. Elhihetjük, hogy mi tényleg olyan silányak, megvetésre méltók vagyunk, ahogy ő akar láttatni minket.

Vagy kicsinységünket úgy is kompenzálhatjuk, hogy az agresszorral tartunk, belépünk ilyen jellegű csoportokba, hangadókat követünk és ettől várjuk, hogy erősnek érezhessük magunkat.  Aki igazán erős, az képes elviselni a gyengeséget, gyengédséget is, olyan tud lenni mint a kenyérre kent vaj, mert az igazi bátorság önmagunk, kicsinységünk vállalása, és azé, hogy szeretetből jöttünk, hogy megtanuljunk szeretni.

 

 rozsak.jpg

 Normálisan minden szocializáció  egyben azonosulás  az  "agresszorral". Vegyük példaként, a gyermekével konfrontálódó szülőt, hogy az mossa meg a kezét, ne turkáljon a tányérjában stb. Mindebben azonban nagy szerepe van -ellentétben a fenti példával- a szeretetnek. Később a gyermek fogja saját magától megkövetelni, hogy tiszta legyen a keze, és ne maszatoljon bele az ételbe.

Aki elárulja a saját érzéseit, könnyen áldozattá válik. Akinek fontosabb, hogy az agresszor érzéseire figyeljen, még azon az áron is, hogy magát elnyomja, az sokszor azt is érezheti, hogy neki az önvédelemhez nincs joga, és bűntudata  támadhat, hogy a másik agresszióját kihozta. Sokszor tudattalanul ez így is történik. (lsd. viktimológiai személyiségek), de akkor sincs joga senkinek egy másik embert bántalmazni, s ezért a felelősséget az agresszornak vállalnia kell, mer ebben a játszmában övé a nagyobb szerep. Dönthet úgy is, hogy nem engedi manifeszt tettlegességig fajulni az agresszióját. Felháborító, amikor igazságügyi szakértő bűnesetekben a bűnös sanyarú gyerekkorára hivatkozik enyhítő körülményként, és megengedhetetlen is. Mert ha jobban a körmére nézünk, számtalan döntési lehetősége lett volna, hogy megálljt parancsoljon magának.

Vegyünk egy olyan hétköznapi példát, amely során egy kisgyermek születését nem várták és folyton éreztetik vele, hogy ő másoknak a terhére van. Ráadásul, ha a szülői értékelés szerint még ronda is, pl. amiatt, hogy kancsal, így szülei még nem is büszkélkedhetnek vele.

A gyermeknek az élete, a túlélése függ a szüleitől, úgy reagálja le a helyzetet, hogy azonosul az agresszor érzéseivel. "Természetes dolog, hogy engem nem szeretnek, hiszen olyan csúnya vagyok. Szegény szüleim igazán megérdemelhették volna, hogy nekik is szép gyerekük szülessék.." Ilyenkor a gyermek bizonytalan lesz önmagában, szorongóvá válik. Persze, felnőttként már megkérdezhetjük tőle, hogy mondja, maga is így bánt volna a gyermekével, ha ilyennek születik? Ekkor meglepődik, és esély van rá , hogy elmozdul az önmagát devalváló lesújtó véleménytől. Bővebben lsd. a témát a "Mérgező szülők" c. könyvben.

 

 TÍpusok

 

"Agresszív elhatárolódásaink jellegéből kiderül, könnyen válunk-e áldozattá, vagy inkább támadók leszünk. Az elhatárolódást a harag kezelése előzi meg, ezért most megvizsgáljuk a tipikus haragreakciókat. Az emberek más-más módon kezelik a haragot."

A könyv a tipikus haragreakciók szerinti beosztás alapján megkülönbözteti az áldozat, a támadó típust, az arany középutast és a passzív agresszív típust.

 

 

Kép

 

AZ ÁLDOZATTÍPUS:

"Az áldozattípus kerüli a konfliktusokat. Inkább visszavonul. Igent mond, mert nem biztos abban, hogy nemet szeretne. Ha nekimennek, még ő kér bocsánatot, és szidja magát, hogy túl sok helyet foglal el ezen a világon Bűntudat kínozza és önsajnálattól csöpög, de másokban is könnyen kelt  bűntudatot. Állítólag sohasem dühös, haragját nem mutatja ki. hanem lenyeli, ezért árad belőle a szemrehányás és az önsajnálat. Szemlátomást nagyon szorong. "  Esetleg, mivel folyton lenyeli a békát, vagy csak nyel és nyel, alkoholbeteggé, vagy elhízottá válhat, így kompenzálva jelentéktelenség-érzését.

/Útja/. Gyermekkorát erősen meghatározták a tekintélyek, bűntudatot ruháztak rá, és korán megtanulta, hogy a többi ember fontosabb mint ő. Ami az alkalmazkodást illeti, mindenkinek alkalmazkodnia kell önmagához és másokhoz, de nála a másokhoz való alkalmazkodás áll a középpontban.

Ezzel a típussal tiszta formában ritkán találkozunk, mert a legtöbb ember vegyes  típus. "

Illetve elképzelhető, hogy egyes területeken, női, vagy férfi tekintélyszemélyekkel szemben más-más megküzdési stílust alkalmaz.

 

 

A TÁMADÓ TÍPUS:

kapu.jpg 

"A támadó típus nemet mond. Azt mondja: "Én oké vagyok, te nem."  Tudattalanul benne is megvan az ellentétes irányzat: "Másokkal nincs baj, velem van a baj. De mindent meg fogok tenni, hogy ezt senki se vegye észre."

Jól látható ez főleg az olyan embereknél, akik egy rosszalló szótól nyomban dühbe gurulnak, és bőszen fenyegetőznek. Az ilyen típusú  férfi mihelyst ürügyet talál  a  támadásra, peckesen kihúzza magát, -még ha nem éppen daliás termetű is, -és  rohamra indul. Szándékosan írom, hogy férfi, mert a nők között ez a típus  meglehetősen ritka. Aki valamit felró neki, annak rögtön tíz vádat vág  a fejéhez. Dühvel hárítja el a szorongást, a gyászt, a szégyent, a tanácstalanságot.

Aki rögtön fenyeget és támad és támad, abban heves düh fortyog. A hideg düh jele inkább irónia, cinizmus vagy maró gúny."

 

/ÚTJA/:  "A támadó is, mint az áldozattípus, lehet olyan ember, akire gyermekkorában szigorú tekintélyek nyomták rá a bélyegüket. Csakhogy ő a támadóval azonosul, nem az áldozattal. Az önmagához alkalmazkodás és a külvilághoz alkalmazkodás konfliktusát úgy oldja meg, hogy önmagát helyezi mindennek a középpontjába.  Vannak olyan emberek, akik hol áldozatok, hol támadók. "

 

 

"Aki valamit felró az agresszornak, az annak rögtön tíz vádat vág a  fejéhez. Dühvel hárítja el a szégyent, a tanácstalanságot." 

Ugye ismerős ez az embertípus, a legcsekélyebb mértékben sem fogadja el az olyan visszajelzéseket, amikből azt szűri le, hogy ő nem ok. Minden kis kritika mélyen sérti ingatag önérzetét és, hogy a fájdalmát (szeretetlensége, elfogadottsága hiányát)ne kelljen átélnie, azt mondja magában, hogy a másik "nem ok. nem én." Még akkor is, ha esetleg a másik szereti, megbecsüli, még akkor sem bírja a kritikát.  Elképzelhető, hogy olyan társat választ éppen ezért, akit nem igazán érez magához közel, mert nála nem számít, hogy mit mond, nem fél attól, hogy nem fogadja el és elhagyja, így békességben élhet. Persze ezzel az intimitás és a fejlődés lehetőségét is elzárja magától.

 

KONTRAFÓBIÁSOK: "Kontrafóbiás az, aki  valójában fél,de úgy tesz, mintha az ördögtől sem ilyedne meg. Azt mondja: "olyan nincs, hogy én valamitől féljek, félni csak mások szoktak." Ezt a beállítódást gyakran láthatjuk hegymászóknál... Arról ismerhető fel, hogy a közelében félelmet mutatni tilos. Aki félelmet mutat, annak bőszen nekitámad. Pipogya áldozatnak minősíti, akármilyen indokoltan fél is. A kontrafóbiások veszélyesek, mert nem tudják, hogy mi a veszélyes. Ha felelős, befolyásos munkakörbe kerülnek súlyosan alábecsülik a veszélyhelyzeteket. "

 

 

Kép

AZ ARANY KÖZÉPÚT:

 "Van aztán az arany középút, amely tulajdonképpen ideális. A középúton járó azt mondja: "Én OK vagyok és te is ok vagy."

Megadták neki azt az érzést, hogy nincs vele semmi baj, és körülötte is minden nagyjából rendben van vagy rendbe hozható. Kimutatja mérgét, de lehetőleg humorosan.  Frusztrációtűrése kiváló, nem bizalmatlan, dühtűrése jó. A dühtűrés azt jelenti, hogy észlelni tudja dühét , de nem kényszerül azonnal támadni. A dühtűrés tehát nem a düh hathatós elfojtását jelenti, hanem annak elfogadását, hogy időnként dühbe jövünk.

A sok szabályt betartó, "jól  nevelt" emberek gyakran képtelenek dühüket elfogadni, s ezért válnak áldozattípusá.

A nemi szerepeknek is megvan a jelentőségük. Szerepkörük alapján a férfiaknak inkább szabad dühöngeni, mint a nőknek. Ugyanez vonatkozik az ellentétes indulat kimutatására. Igaz manapság már nem számít a férfiasság jelének az erőszakos viselkedés. De azért jó lenne, ha a nőket kevésbé szocializálnák az áldozattípusra, a férfiakat kevésbé a támadó típusra. Sajnos ez az ideális arany középút a valóságban nemigen létezik."

 

 A PASSZÍV-AGRESSZÍV TÍPUS:

 

"Azt mondhatjuk: az erősen depresszív hajlamú személy inkább áldozattípus, az erósen agresszív hajlamú személy inkább támadó típus. (A depresszió önmagunk ellen fordított agresszió. )

A középutas a kettő között oszcillál. Csakhogy létezik egy harmadik haragtípus: a "passzív-agresszív". Az ilyen típusú emberek nem aktívan agresszívak, de másokra agresszívan hatnak, viselkedésük másokat agresszívvá tesz, tehát végső soron átruházzák az agressziót. "

"Ha valaki beszél hozzám és én egyszerűen nem válaszolok, az nem nyílt agresszív cselekedet, mégis rettentően agresszív hatású, Örületbe lehet kergetni valakit, ha újra meg újra azt mondják neki: "nem értem". A "félreértés " ilyenkor úgy fest, mintha valóban félreértés lenne. Értetlen ismerősünk nem győzi hangoztatni, mennyire bántja őt a dolog, de hát nem tehet róla, hogy éppen most ilyen zavarodott." Aztán ott bujkál arcukon a kaján vigyor, aminek láttam majd megüt a guta, de természetesen azzal, hogy mimikája nincs összhangban azzal, amit mond, nem konfrontáltatható.

KépEgy példa:

 Ilyen az az pl.anya, aki felcseperedő leánygyermekeinek ruháit, amit spórolt pénzükből vettek maguknak, sorra tönkreteszi a mosásnál, ha megtiltják neki, hogy mosson rájuk, akár a falra hányt borsó: Ő csak jót akar felkiáltással, sorra kihypózza a szép holmikat, hogy azok használhatatlanná váljanak, majd sírva fakad, amikor meggyanúsítják és számon kérik, hogy mért nem a saját ruhái mennek tönkre egészen véletlenszerűen, szóval sír, zokog és a gyermekeit hálátlannak nevezi.... Saját maga előtt sem merné bevallani, hogy valójában irégységgel és gyűlölettel viseltetik a serdülő lányok iránt, és a tévcselekedetein keresztül torolja meg rajtuk, hogy az ő nőiessége leáldozóban van, és hogy nem tud túlépni ezen. Azt is megtorolhatja rajtuk, hogy ő nem kapta meg azt a figyelmet és szeretet, amit most adnia kéne feléjük, de erre jó szívvel képtelen. Mutatja hát ezerrel, hangoztatja, de akik igazán profitálhatnának az egészből, azok a szavai és tettei mögül éppen nem ezt érzik ki, hanem a mérhetetlen rosszindulatát és gyűlöletét, sztaniolba csomagolva persze.

FORGÓTÁR-EFFEKTUS:

A gyermek nem tud szembenézni azzal a ténnyel, hogy szülője "rossz ember". Nem látja világosan, hogy a szülőnek az a dolga,  hogy szeresse gyermekét és ne pocskondiázza állandóan. A kisgyermek  rá van utalva a szülő gondoskodására , ezért inkább magában keresi a hbát , mintsem elviselje annak feszültségét, hogy az ő ellensége éppen a saját szülője.

A családterápia ismeri a "forgótár-effektus" létezését. A rossz nevelési minták, a szülőktől való szorongás automatikusan átadódhat a következő  generációknak.

Az a szülő, aki rengeteg rosszat kapott az őt felnevelő szüleitől, szinte kényszerítve érzi magát, hogy ebből valamennyit megtoroljon éppen az ő ártatlan gyermekein. A rossz, a gyermek devalválása így megy tovább generációkon keresztül egyes családokban, addig, amíg fel nem figyelnek rá és tudatosan nem akarnak ellene tenni.  Mondhatjuk-e a szorongó gyermeknek, aki nem veszi észre, hogy édesanyja nem a legjobb szándékkal van irányába, hogy "Nézd, itt van a te ellenséged"!?

 Kitalált, talán erőltetett példák.

Vagy az is passzív agresszió, amikor a férj elküldi a gyerekeit meg a társát kedveskedve, hogy ő majd felmos, minekutána azok egy ótát fagyoskodnak az őszi hidegben, hazatérve látják, hogy a férfi akkor lötyköli fel a követ éppen, így nemhogy a tiszta lakásba érnek, de még a vizes padlót is kénytelenek összejárni. A passzív-agresszív látva párja arcán a kínt, ezzel tulajdonképpen sok mindenért elégtételt vett rajta.

 

De mondhatnám azt a példát is, amikor a pár elmegy egy idegen városba, egész nap nem esznek, majd este a fiú -minekutána folyó melegvíz alatt megmelegítették az egyszem konzerv székelykáposztát (a fiú erősen mondogatja, hogy csak egyet egyenek közösen, mert ő egyáltalán nem éhes), ennek utána gyors kanálcsapásokkal kieszi az egészet kopgó szemű kedvese szeme láttára, hát nem csoda, amikor azt megüti a guta, és kezdheti a melegítést előlról, míg ha a fiú megmondta volna az igazat, akkor már mind a két konzerv felmelegítődött volna.

De ezek csak példák, gondolatindítónak, számtalan módon lehet bosszantani úgy a másikat, hogy utána ártatlan képpel tudjunk kiszállni az egészből. mintha nem is értenénk mi közünk nekünk a felforduláshoz és a felinduláshoz, és egyáltalán ehhez az egészhez, mert bizonyítsa ránk bárki, hogy mi nem azt akartuk, amit mutatunk, ti., hogy ártatlan bárányok vagyunk....

 No, ezektől a báránybőrbe  bújtatott farkasoktól mentsen meg bennünket az Isten!

 

Kép

 

 "Közel állnak az áldozattípushoz: az áldozatokból könnyen válnak passzív-agresszívek. Az  áldozattípus azonban önmaga ellen fordítja az agressziót, míg a passzív-agresszív ilyet nem tesz." "A passzív- agresszív személy azt gondolja magáról, hogy ő csupa jóakarat, és jogtalanul bánnak vele mindig agresszíven."

"A passzív agresszió azért a legnehezebben kezelhető agressziófajta, mert ártalmatlannak mutatkozik, pedig valójában pusztító hatású: végletesen leértékeli a másik embert. A passzív-agresszív agresszió önértékelés is. Ezt csak akkor látja meg a passzív-agresszív személy, amikor rájön, hogy a másik életét megkeseríti ugyan, de a saját sorsán ezzel még nemigen javít."

 "Egy alcsoportja az örökös felejtők. Ők nagyon sok odafigyelést igényelnek és kapnak, bár ez nem mindig szeretetteljes: eleinte aggodalmas, aztán bosszús. A felejtő így olyan hatalomhoz és jelentőséghez jut, amely valójában nem illeti meg."

 

"A passzív-agresszív olyan ember, aki nem egészen igazodik a világ törvényeihez. Nem igazán akar ebbe a világba beleszületni, viselkedése gyerekesnek tűnik. A passzív-agresszivitást kultúránk kritikájának is felfoghatjuk: lázadás a kultúránk ellen, ahol mindig mindent ki kell mondani, ahol a rend, a pontosság, a sohasem elfelejtés az eszmény. De a passzív-agresszív embertársunk mégiscsak az idegeinkre megy."

 

"Az örökös elfelejtő nem tiltakozik, ha egy megbízatás nincs ínyére, hanem egyszerűen nem hajtja végre, mert -úgymond- elfelejtette. Porig súlytva fogadkozik, hogy majd holnap, aztán megint elfelejti. Aztán belátást kér: hát tehet arról, hogy ilyen feledékeny? Vagy: tehet arról, hogy a rengeteg munkája közben elfelejt egy apróságot."

 

"Ha oda sem figyelünk, ha keresztülnézünk valakin, mintha üvegből volna, és időnként annyit mondunk: igen, igen, azt nem érzik sokan agresszív viselkedésnek. Nem is vetik a szemünkre. Pedig agresszív viselkedés."

MEGBÍZHATATLANOK

" A passzív-agresszíven viselkedő emberekről az lesz a benyomásunk, hogy megbízhatatlanok. Nem hagyatkozhatunk rájuk. Tulajdonképpen önmagukat is "elhagyják", amikor nem merik aktív formában kijelölni a határaikat, és komolyan venni önmagukat. Erre az emberre nem hagyatkozhatunk, és talán az is eszünkbe jut: bosszú ez? Büntetés? Alighanem jól sejtjük, így áll bosszút, aki oly sok konfliktushelyzetben nem volt képes dühét kimutatni, a csatát megvívni."

FELEJTŐTÁRSAK

"....paradicsommadarunk a társára helyezi át énjének agresszív részét, aztán agresszívnek éli meg őt. Bűntudatát is átruházza: érezze csak bűnösnek magát, amiért ilyen agresszív . Egyikük játéka meghatározza a másikét...., az egyik partner a gyermekpozícióban rögzül a másik átveszi a szülőpozíciót, egyikük megéli a gondtalanságot, a másik a felelősséget. "

"Felejtő és  felejtőtárs együtt   éli meg azt,  amit egy személyben kellene megélni. A felejtő nem mer autonóm lenni, a felejtőtárs nem mer függő lenni... Már nem világos, ki az agresszor, ki az áldozat."

"Ha a felejtő egyáltalán nem változik, akkor a felejtőtárs előbb-utóbb tudatos haragra lobban, vagy az állandó sikertelelenség miatt, vagy mert egyre súlyosabb teher  nehezedik rá, de sokszor előfordul, hogy egy játszma a végtelenségig rögzül."

KOLLÚZIÓ

A kollúzió régi latin kifejezés. Jelentése: vétkes összejátszás valaminek az elleplezésére. Ismert pl. a  Wlli-féle kollúzió ( Jürg Willi: Die Zweierbeziehung, Reinbek, 1975). Eszerint amikor az egyik embert a tudattalan összejátszásból (játszmából) kiemelik, a másik ember (családtag) lelki egyesűlya összeroppan.  kollúziónál ugyanis összemosódnak az énhatárok.

 

A NAGYZOLÓ:

AZ ingatag önérzet átmeneti támasza a nagyzolás.

"A nagyzolásos fantáziák többnyire gyermetegek. Abból a gondolatból fakadnak, hogy mágikus hatást tudunk gyakorolni. Az ingatag önérzet átmeneti támasza a nagyzolás.

A nagyzásos fantázia szerepet játszik az áldozat-agresszor dinamikában: a nagyzásos eszme segít a törékeny önérzetet legalább átmenetileg megerősíteni. Az áldozathelyzet idealizálásával ez átmenetileg sikerülhet.  Ha sikerül, akkor az áldozatra nézve igen káros dinamika indul be: mivel ő nem egyszerűen áldozat, hanem grandiózus áldozat...

A KONTRAFÓBIÁSOK VALÓJÁBAN FÉLNEK? DE ÚGY TESZNEK? MINTHA AZ ÖRDÖGTŐL 

SEM IJEDNÉNEK ME: VESZÉLYESEK, MERT NEM TUDJÁK, MI VESZÉLYES.

Azokból, akik áldozathelyzetüket idealizálják, csak úgy árad az önsajnálat, a saját maguk iránti , félresiklott empátia. Önsajnálatuk gyakori jele  az örökös siránkozás. Imádnak . panaszkodni."

"Némelyik ember ismételten közli minden segítővel, hogy az ő különleges helyzetében úgysem használ semmi, őrajta semmi sem segít. Így aztán a segítők visszahúzódnak és az áldozat is visszahúzódik. Nincs más hátra, minthogy áldozathelyzetét tovább idealizálja."

"Az áldozatpozíció makacs őrzésében néha még az is közrejátszik, hogy az áldozat Krisztussal azonosítja magát- persze csak ami a szenvedést illeti. az életét nem kívánja ,feláldozni. A megrögzött áldozatok érdekes vonása,togy  éppen az áldozatpozíciót nem tudják és nem akarják feláldozni."

ZSARNOKKÉNT

"A nagyzásos eszmék meglepő tulajdonsága, hogy remekül működnek, amíg nem kételkedünk bennük. Újra meg újra felléptek a történelemben olyan figurák, akik közelebbről megnézve  egyáltalán nem voltak különösebben okos emberek, vagy ügyes politikusok, de elfogadták őket mint vezértípust, mert ők maguk szilárdan meg voltak győződve a saját nagyságukról és jelentőségükről.

Gyakran elég sokáig tart, míg az emberek végre keresztüllátnak az ilyen (úgynevezett- Szerk.)  karizmatikus típuson. Az igazi nagyság és a nagyzolás erősen hasonlíthat, de az igazi nagyság nem brutális. "

"A nagyzolás önmagát pusztítja el... Annak fontos, hogy a nagyzolást meglássa, aki az áldozatpozícióval azonosul. A nagyzolást le kell leplezni, hadd pusztítsa el önmagát, mert máskülönben minden eredményt elpusztít.

(Itt a " Típusok " c. résznél tárgyalható volna egy önmarcangoló típus is, azonban e kérdéskörnél megtartottuk a kötet eredeti sorrendjét, s ezt a "Belső történések"-en belül, a "Szorongás" c. résznél találhatják meg Olvasóink- Szerk   -. Kovács Nándor)

 fa.jpg

III. BELSŐ TÖRTÉNÉSEK

(Harag és komplexusok)

(Az eddigi idézetek révén az emberi lélek mélyén zajló történésekbe bepillanthatott az Olvasó a "Düh és harag", valamint az "Áldozattá válás" c. részben. Lapunknak sem a jellege, sem a terjedelmi korlátja nem teszi lehetővé, hogy e témában - az alábbiaknál bővebben- a megkívánt módon elmélyülhessünk. Ezért pl. az olyan fontos "komplexustant" csak érintjuk- Szerk. )

 

 

                       SZORONGÁS

" pszichológia kórtana szerint az erősen szorongásos emberek vezérlő objektumokat keresnek. "Vezérlő objektumok" helyett... én inkább vezérlő emberekről" beszélnék, hiszen embereket keres a szorongó, hogy segítsenek rajta és vezessék. Ennek két oldala van-Szerk.).... egyik oldala ... rendkívül előnyös, nem kell odafigyelni, hová megyünk.  Ha rossz helyre jutottunk, majd panaszt teszünk. A dolog hátrányos oldala, hogy nemigen marad saját akaratunk.

Ám ez nemcsak a külvilágra vonatkozik, hanem lelki jelenség is. Ha Ön például nagyon fél a döntésektől, akkor mindig a környezetében lévők hozzák meg a döntéseket. Ők lesznek a vezérlő személyek."

    

 

SZORONGÁSÜZLET: "Aki ideológiát akar eladni, először is megfélemlíti a kiszemeltek csoportját, nagy adag szorongást olt beléjük. Áldozatpozícióba tereli őket. ... (meggyőzi őket- Szerk.), saját erejükből semmire sem mennek...rossz helyzetben vannak- legjobb ... (önmagukat- Szek.) okolni érte, tehát a megfélemlítés mellett mindjárt.. (támad is a szorongással üzletelő- Szerk. ), ami tovább erősíti a szorongást. Aztán ígér... nekik egy rendszert, amely biztonságot ad, eltünteti a szorongást, helyrehozza a méltóságon esett csorbát."

A passzív-agresszív a legnehezebben kezelhető, met ártalmatlannak mutatkozik, pedig pusztító hatású: végletesen leértékeli a másik embert.

ÖNMARCANGOLÓK.

"Az önmarcangoló gyakran egy hajdani agreszorral azonosul, akitől gyerekkorában folyton azt hallotta: "te mindent rosszul csinálsz. "  Tehát az agresszív féllel azonosítja magát, és nincs tudatában, hogy így ő válik agresszorrá (saját agresszorává- Lekt. ) Éppen ez a baj:----észre sem veszi, mit művel önmagával.

Ezért sohasem fogja kimondani: "vállalnom kell a felelősséget, amiért ilyen szigorúan bánok magammal, amiért minden ok nélkül agyonkínzom magam. Önvádakkal viaskodik, félig-meddig áldozanak érzi magát, de a támadó féllel  azonosul. Ezzel... eltávolodik saját centrumától, a saját érzéseitől."

 holgy.jpg

      A Z      Á R T Ó    S E G Í T Ő

Az áldozatok nem vonzóak. (ezért is talán- Szerk. ) szemrehányásokat zúdítanak rájuk: "változz meg, tégy már valamit, magadra vesss... efféle mondásainkban megvetés is bujkál.. Nyilván azért, mert  az áldozat nem vonzó, de azért is, mert erősen kivetítjük rá a saját áldozatárnyékunkat: borzasztóan félünk, hogy mi is áldozattá válunk.... Semmit sem segítünk azzal, hogy ma közöljük: "ha másképp döntöttél volna hat évvel ezelőtt, akkor most nem következik be a katasztrófa." Az áldozat kezelésének leggyakoribb és legkevésbé hasznos módja, hogy szemrehányásokkal árasztjuk el. Ez mutatja, milyen rettentően félünk az áldozattá válástól. Így  mi vagyunk a támadók- és agressziónk ( "segíteni akarásunk"-Szerk. ) korántsem segítő szándékú.

"... a segítő nagyon könnyen agrsszorrá válik, ...de van, amikor  az áldozat fel sem ismeri a (valódi- Lekt. ) segítő szándékot, fenyegetésként éli meg a segítséget." (..esetleg belépésként saját határain belülre- Lekt. )

 

Aktív áldozat-passzív áldozat

"Az aktív áldozat teljes felelősséget vállal azért, ami most történik. Igaz, hogy a passzív áldozat is felelősnek érzi magát, de ő minden korábbi eseményért érez valami közvetett, metafizikai felelősséget- így merő bűntudatból moccanni sem képes, nemhogy felelősséget vállalni." Az aktív áldozat nem választja le az agressziót, az agresszió része az áldozatnak, de azt is kifejezi, hogy a változás másképpen nem lehetséges. Az áldozathozatal témája az emberi élet egy határhelyzetéről is szól, egy radikális döntésről, amelyet az abszolutum gondolata hat át. "

   "A passzív áldozat inkább a teljes elveszetttséget választja, mert a mindennapos veszteségeket képtelen elviselni. Feláldozza magát- de milyen isteneknek, s mit remélva? Ha  vágyott is változásra... óhaja ... tehetetlen siránkozásba fullad."

A szorongó agresszor

"... Az agresszor az áldozatra ruházza át szorongását, tehetetlenségét, bűntudatát, függőség- és kiszolgáltatottság-érzését. A mikor valamit átruházunk, ráveszünk egy másik ember, hogy azt a valamit mihelyettünk elintézze, pszichésen is. Ezzel úgy véljük, hogy nem kell többé foglalkozzunk a dologgal. Csakhogy ott lesz a másik ember, akire azt a valamit átruháztuk. A probléma, amivel nem néztünk szembe, most a kapcsolatban bukkan elő. A lelki témákat ugyanis nem lehet átruházni. "

"Az áldozat az agressziót, a tenni akarást, a döntést, a rombolást, amegvetést ruházza át az agresszorra. Az agresszorban ez szorongást kelt. Az agresszor vizont az áldozatra helyezi át a szorongását, ott veti meg, ott küzdi le.

 

                           A      k o m p l e xu s o k

 

(Fogalma) "A hasonló információkból álló, azonos érzelmi töltésű tudattalan-tartalmakat nevezik komplexusoknak. A komplexus közismert fogalom lett. Sokan beszélnek anyakomplexusról, apakomplexusról vagy alacsonyabbrendőségi komplexusról." ( A komplexus: tudat alatti, elfojtott vágyak, elképzelések és a velük kapcsolatos gátlások összessége- Szerk.) ( Az anyánkat pl. nem hibáztathatjuk örökké és mindenért, egyebek között azért sem, mert- Szerk.) "...úgy áll a dolog, hogy az anyáknak saját életük van, ők is fejlődnek."

   " A komplexust általában úgy ábrázolják, mint egy könnyen agresszornak látható  figura és egy áldozat összeütközését. Ez a komplexus egyik jungi definíciójával függ össze: a komplexus abból a konfliktusból ered, hogy az egyéntől alkalmazkodást követelnek, de sajátos lelki alkata nem tud megfelelni ennek a követelménynek."

   " Akkor is hatnak a komplexusok, amikor belső világunk vagy a külvilág nem szólítja meg őket (...) érdeklődésünket akkor is ők formálják.  Meghatározzák, hogyan észleljük  a világot, (...) fantáziák indulnak ki belőlük."

/Nyomra vezetők/ " A komplexusok azonban nyomra vezetnek: az embereket  különböző atmoszféra veszi körül, és ez attól függ, kinek milyen az uralkodó komplexusmintázata. Az eredetileg  pozitív anyakomplexusú ember alapelve az 'élni és élni hagyni', önmagáról pedig azt gondolja, lényegében gazdagabbá teszi  a világot, s embertársainak ezt látniuk és díjazniuk kell. Alapérzése, hogy ő jó ember egy jó világban. Az eredetileg negatív  anyakomplexusú személy  viszont éppen az ellenkezőjét mondja, úgy érzi, ő rossz ember egy rossz világban, nincs is létjogosultsága.  Kénytelen folyton tenni-venni, hasznosnak, segítőkésznek mutatkozni, hogy legalább félig-meddig elfogadhatónak érezze magát. Ez a két életérzés... eltérően nyilvánul meg a társas érintkezésben."     

A komplexus formálja észlelésünket. Többek között ezért észlelik más-más emberek  ugyanazt a helyzetet  különbözőképpen, ki-ki a maga komplexuskonstellációja szerint. Voltaképpen ezek a konstellációk adják a kontextust, amelyben az életet észleljük."

   " Minden komplexusmintázatnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. A komplexusok fejlődésünk fókuszai, rajtuk lehet és kell dolgoznunk. A komplexusokból indulunk ki, hogy megtaláljuk az agresszor áldozat rögzülésből kivezető utat."  

"Komplexusok az egész életen át mindig képződhetnek, de minden életszakaszban fel is dolgozhatók. Nem igaz, hogy csak az első életévekben alakulnak ki, bár a kisgyermekkor nagyon érzékeny komplexusképző életszakasz. De az élet során mindig újabb komplexusok is felbukkannak, (...)  az időskor megint olyan életszakasz, amelyben sok komplexus fejlődik ki. A komplexus nem olyasmi, ami egyszer létrejött, aztán valahogy feloldódik, és soha többé nem kerül elő. A komplexus mindig újra és újra és mindig másképpen is létrejöhet. Jung szerint a  komplexusok a személyiség (fixációs- Lekt. ) fókuszai. Csomópontok, amelyek az erős érzelmi töltésű konfliktushelyeket jelzik. Életerős helyek tehát, láthatjuk ezt, amikor valaki bizonyos témáktól hevesen felindul, mindjárt 'robban'. ( Traumák hatására a komplexusok visszaránthatnak egy alacsonyabb működési szintre. -Lekt)

/ A bajok kezdete/  "Komplexusaink tehát igen hatékonyan formálják érdeklődésünket és világképünket. Teljesen normális dolog, hogy komplexusaink vannak. Csak az szűkíti be lelki életünket, ha mindig ugyanaz a komplexus éled fel. Ha már nem uraljuk a komplexust, hanem a komplexus uralkodik rajtunk, akkor kezdődnek a bajok. Mint annál is, aki túlreagál : a komplexus uralkodik rajta, tehát tudattalan erő irányítja, nem képes a helyzetet tudatosan kézben tartani. Olyasmit mond vagy tesz, amit később megbán. Aztán szidja magát, szégelli, hogy önuralma így cserbenhagyta. "

/ Újra meg újra/ " A tudattalan komplexusok ismétlési kényszerhez vezetnek. Mindig ugyanaztéljük át, mert a komplexuson átszűrve éljük meg a valóságot. De a komplexus hatására  mindig ugyanazt is keressük, ugyanazokat a megítéléseket és büntetéseket keressük, és meg is kapjuk. És mindig azonos az elhárítás is." 

 

 

                 IV:  K I Ú T     A Z    Á L D O Z A T S Z E R E P B Ő L

 

"Az agresszióhoz vezető út egyik szakasza, hogy 'merjünk félni'. Ez a kifejezés Carl Jasperstől ered. Azt jelenti, hogy amikor félünk, gondoljuk át, valóban vissza kell-e vonulnunk, vagy bátrak is lehetnénk, szembe is szállhatnánk a félelemmel.

          Bátrak is lehetünk

"Nagyon fontos, hogy átlássunk  egy gyakori elhárító mechanizmuson, az agresszorral való azonosuláson. Vegyük észre, hol ad az ilyen azonosulás hamis autonómiát és hamis agresszivitást, amely csak látszólag használ, valójában nagyon ártalmas. " "Az áldozatpozíciót fel kell áldozni- más megoldás nincs."

 

          A halandóság tudata

" Sok erőszakos témájú film például eszményi hősként mutatja be az agresszorokat. Többnyire férfiak ezek a hősök, ők formálják aztán a férfiképet, ám egy ideje erőszakos hősnőket is látunk. Kétlem, azonban, hogy a nőknek vagy a nőképnek használ, ha most egyszerre csak nők gyilkolnak le mindenkit, aki útjukba kerül. Nem a tehetelen nő kliséjét kell persze tovább őrízgetni. De az sem jó, ha a klisét egyszerűen felcserélik az ellentétével. A kívánatos cél az lenne, hogy minden ember megtanulja kezelni szorongását, felelősen bánjon agressziójával, és így az életét maga alakítsa. Éppen az erősíti még mindig az agresszor titkos  eszményítélését, hogy az áldozatok olyan könnyen azonosítják magukat a támadóval.

 Áldozat és agresszor témája tehát a szorongás és az agresszó kezeléséről szól, szabályozásukhoz  pedig jó önértékelés szükséges. Ezekből az elemekből kiindulva gondoljuk most végig, hogyan lehet az áldozat-agresszor kötelékből kilépni."

"Ellenszere lehet például  egy fontos létélmény:a szembekerülés azzal, hogy halandók vagyunk. Aki közel áll a halálhoz, jobban meg tudja ítélni, mi igazán fontos, mi élethordozó. A hatalom fitogtatása már nem érdekli. De az élet végességének megítéléséhez nem kell halálos betegnek lenni. Az öregedés természetes kísérője ez a tapasztalat."

   "(...) A halandóság tudata véget vet a nagyzolásnak. A memento mori (latin,  magyarul: emlékezz, gondolj a halálra.-Szerk.) letöri a nagyzolást, szerényebbé tesz, már nem láthatjuk magunkat grandiózus áldozatnak vagy grandiózus agresszornak."

 

    K R E A T Í V        Á B R Á Z O L Á S

 

 "Bele kell merülni a hangulatba vagy érzelembe, és leírnivagy bármilyen más formába önteni minden felbukkanó fantáziát és asszociációt."

  "A fantáziánkat lerajzolhatjuk, megfesthetjük vagy bármilyen má műfajban is ábrázolhatjuk." " A komplexusok feldolgozásának és ezzel az áldozat-agresszor kötelék eloldásának lehetősége, hogy a komplexust valamely alkotó műfajban ábrázoljuk."  (Erre jó a jezsuita meditáció, ill. szimbólumterápia- Lekt.)

"A komplexushelyzet kreatív ábrázolása ahhoz ... segít hozzá, hogy... olyan szituációban, amelyben ... passzívnak tapasztaltuk magunkat, végre aktívak lehetünk. ( A képen pl. a omplexus áldozat része kaphat helyet, s az agresszor tulajdonképpen az alkotó, a festő.- Lekt. ) /.../ Az alkotás örömét is érezzük. És az öröm minden formája szárnyakat ad önbecsülésünknek."

     LEFOKOZOTT AGRESSZOR

"Ahhoz, hogy a komplexus megváltozhasson, fel kell adni az agresszorral való azonosulást. /.../ Gyakran bánunk úgy másokkal, mint a feléledt komplexus agresszoralakja, akivel többnyire tudattalanul  azonosítjuk magunkat. (...) Akaratlanul úgy viselkedünk, mint  a komplexusaink üldözőként megélt része. (...) A két pólus összjátékától függ az is, ahogyan önmagunkkal bánunk- a komplexusos belső konfliktusban is agresszor és áldozat áll szemben."

   "Gondoljunk a klasszikus komplexusokra, például a tekintélykomplexusra: a tekintélyfigurát, aki szinte minden helyzetben kijelenti: 'úgyse tudod megcsinálni, másképp kellene csinálnod', nagyon sokan a lelkükben is hallják. Az ilyen komplexusú emberben, mihelyst Valamihez hozzáfog, megszólal a belső hang: 'Úgyse tudod megcsinálni', így folyton kudarcra ítéli önmagát, ráadásul  túlságosan ki van szolgáltatva mások hasonló  mondásainak. Kézenfekvő a kérdés, miként hagyhatna fel azzal, hogy 'tönkreteszi'. Csakhogy ő nemigen mondja: 'tönkreteszem magam', inkább így fogalmaz 'ez engem tönkretesz'. Aki úgy fogalmaz: 1tönkreteszem magam', az már elfogadja, hogy a lebcsülő, tekintélyes figura benne magában lakik.

  A bűntudat témája is felcsendül itt. A bűntudatos ember lelkében előáll egy agreszív figura, és felemelt muttatóujjal megdorgálja gaztettéért. Gyermekrésze szorongással válaszol, felnőttrésze agresszívvé válik. Ilyen helyzetben többnyire inkább a támadóval azonosulunk."

sok-fa.jpg "Némelyik ember azt mondogatja, ő dolgozik ugyan, de őszintén szólva, fabatkát sem ér a munkája. /.../ Megkérdezem, /.../ mit szólnának, ha egy barátjuk, barátnőjük mondana róluk effélét. Így mindjárt másképp fest a helyzet: egy pillanatra ráébrednek, milyen túlzó, sőt nevetséges a viselkedésük.

  Ebből a gondolatjátékból kiderül, hogy a rögzülés meglazulhat, a pozíciókkal egy kicsit játszani lehet, ha sikerül némi távolságot teremteni, akkor egyszerre csak rájövünk, hogy másképpen is bánhatnánk magunkkal. ( Ezzel a módserrel dolgozik a kognitív és viselkedésterápia, az Ellis-féle racionális terápia, a pszichodráma, ill. a sématerápia is.-Lekt. )

 Csakhogy az agresszorral való azonosulást nehéz feldni, mert úgy érezzük tőle, miénk a hatalom és az irányítás. Aki nem azonosul többé a szigorú, bíráló  tekintéllyel vagy a másokat könnyedén semmibe vevő agresszorral, az nagyon sok vélt hatalomról mond le."

 

  A   B Ű N T U D A T        E L F O G A D Á S A 

 

" A bűntudat életünk elkerülhetetlen része. Néha persze túlságosan elhatalmasodik rajtunk, és elhárításának is sok formája van. A legismertebb a bűnbak keresése." " A komplexusok csak akkor változnak meg, az áldozat-agresszor  csapdából csak úgy szabadulhatunk, ha a bűntudatot elfogadjuk és funkcióját felismerjük.

hidacska.jpgMinél inkább azonosulunk a komplexus áldozatrészével, annál hevesebben kritizál a komplexus agresszorrésze: Kritikáját agresszívnek éljük meg, és szorongással válaszolunk. A bűntudat az agressziót is leköti, meg a szorongást is. /.../ Létezik ún. hátizsákbűntudat,/..../ az ember egyszerűen levetheti és kirámolhatja, mint a túlságosan nehéz hátizsákot. A hátizsák-bűntudat attól  van, hogy tartósan azonosulunk az áldozat szerepével, így végső soron nem vállaljuk a felelősséget a tetteinkért, és nem vállaljuk az árnyékunkat. Az áldozatszerep könnyen összekapcsolódik a gyerekszereppel, ezért gyakran  beleszövődik az a gondolatis, hogy különösen jónak kell lennünk. A felnőtt élethez azonban hozzá tartozik, hogy előbb-utóbb felismerjük: nem vagyok se fehér, se fekete, hanem szürke.  Hiába szeretném tetőtől talpig jónak látni magamat, csak a jóért vállalni a felelősséget, a rosszat pedig kivetíteni másokra. Mindannyian jók is vagyunk, rosszak is. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor  mihelyt bűntudatot érzek, feltehetem magamnak a kérdést, mit csináltam rosszul, miért kell a felelősséget vállalnom."

   "Most már az is lehetséges, hogy empátiával (empátia: egy másik ember helyzetébe, érzelem- és gondolatvilágába való beleélés beleérés képessége-  Szerk.) tekintsek magamra: belátom ugyan, hogy valamit rosszul csináltam, de a helyzetet figyelembe véve és a személyiségemet ismerve  meg is tudom érteni magamat. Érzem, milyen szorongást ébreszt bennem a bűntudat, azt is érzem milyen agressziót vált ki, de távolságot is tudok tartani tőlük."

  AZ ÖNÉRZET  HELYREÁLLÍTÁSA

Az önértékelést is újra meg újra szabályozni és stabilizálni kell. Ilyenkor megkeressük az erőforrásokat.katica.jpg Majdnem mindenkinek vannak oázisai, ahol jó élmények is lakoznak." " A komplexusok kezelésének fontos módja, hogy nem kell mindig komplexustérben időzni. Néha sokkal jobb, ha tudjuk ugyan, hogy nehéz problémát cipelünk, de belátjuk: még nincs itt az ideje, hogy foglalkozzunk vele. Az a fontos, hogy tudjunk a megoldatlan gondról, és máshol próbáljuk önértzetünket egyensúlyba hozni. Akkor egy napon magunktól is elővesszük azt a cudar históriát. Többnyire úgy  hozza az élet, hogy egyszer csak történik valami, és amit korábban szépen félteroltunk, most már nem hagyhatjuk ott tovább."

(Önbecsülés) "Nagyon fontos, hogy a mindennapi életben megerősödjön az emberek önbecsülése, mert végső soron ettől függ, hogyan kezelik a szorongást és az agressziót, s ettől függ az is, képesek-e megfelelni a rugalmas identitás követelményeinek."

 

AZ ÖNÁLLÓ    EMBER

 

"Az áldozat és az agresszor ellenképe az életét önállóan alakító ember képe.

Az ilyen ember egyesíti az áldozatvállalás, a sokszor elkerülhetetlenlemondás aspektusait az alkotni, formálni akaró, állhatatos agresszióval. Dacosan megragad minden lehetőséget ott, ahol éppen adódik... Az a célja, hogy életét minden fenyegetés ellenére, a halál végső korlátja ellenére teljes életté formálja, és ezt, amennyire tőle telik, másoknak is lehetővé tegye.

 Akkor életünk így, ha komplexusainkat komolyan vesszük, és lemondunk az agresszorral azonosulva szerzett hatalomról és nagyszerűségről éppúgy, mint arról a hatalomról és nagyszerűségről, amelyet az áldozattal való azonosulás nyújt. Ne a szenvedés és a pusztulás legyen a fő parancsolat, hanem az élni és élni hagyni. De csak akkor találunk rá erre az útra, ha fel tudjuk dolgozni azokat a lelki tartományainkat, ahol nem volt szabad élni, ahol erőszakos hatalom uralkodott rajtunk. Ez pedig csak akkor sikerül, ha készen állunk feltárni azt is, mi mindenben azonosulunk a támadóval.

 

TRAUMAÉLETRAJZ   KONTRA   ÖNÉLETRAJZ

"Az is fontos, hogy megbecsüljük és tudatosítsuk örömteli, boldog élményeinket. Aki örül, az természetes önbizalmat érez. Jóban van önmagával és a világgal, lényegesen kevésbé szorong. Nem árt olykor öröméletrajzot készíteni traumaéletrajz helyett, felidézni életünk örömeit, és azt is, hová tűntek ezek az örömök."

"......Az emberek ... egymás segítségével válhatnak mmagabiztosabbá ( s léphetnek be-Szerk.) az élet együtt-alakításának körfolyamatába. Annak, aki se áldozat, se agresszor nem akar lenni, gondosan ápolnia lell önértékelését."

Verena Kast kötete alapján összeállította Kovács Nándor (Szerk.)

Kovács Nándor összeállítását az eredetivel egybevetette: Dr. Nagy Mária Magdolna (Lekt. )

Megjelent A Munkástanácsok Híradó X. évf. 9-XI. évf. 9. évkönyvében

 

      szek.jpg

 A komplexusok jövőt formáló, pozitív töltésű képekben is felbukkanhatnak, amelyekkel a jezsuita meditáció, illetve a szimbólumterápia is dolgozik.  Vállalok egyéni terápiát, valamint műhelymunkát is a  Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület égisze alatt ( 1x 3 nap hétvégente) akár egyesületek, művelődési házak, iskolák felkérésére is, de bármely más szakma képviselői számára szintúgy rendelkezésre állok csoportos vezetés lebonyolításával. (Környezetvédelem, lelki egészségvédelem, élet fordulópontjaira való lelki felkészítés: születés, gyász, öregedés: nyugdíjasklubok stb....

A meditatív képhívás alkotómunkával is összekapcsolható, így művészeti egyesületek is megkereshetnek Termékeny Életpályaműhely tartásának igényével a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület által megszabott tematikával és díjszabással, de más módszerrel is szívesen dolgozm. Pl. dohányzáskleszoktató program viselkedésterápiával, dramatikus elemekkel, vagy meditációval, fülakupresszúrával.

 Elérhetőségem: marcsidoki@gmail.com

06-20-494-6901  telefonon munkaidóben elérhető vagyok sürgős esetben

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zita.gulyas@freemail.hu

Zita79, 2014.03.02 14:00

Tisztelt doktornő!

Szeretnék visszatérni egy jóval korábbi hozzászólásomhoz.Most már az lenne a kérdésem,hogyan tudnám feldolgozni a negatív gyermekkori programomat teljesen?
A párkapcsolatom nem problémás,de időnként egyes konfliktushelyzetekben előtör a régi mintázat,amit annak idején iskolában szereztem.

Ami velem történt az elég régi dolog,de most is befolyással van a magatartásomra.Azt nem tudhatom,hogy szerzett problémáról van szó vagy a személyiségjegyeimmel vannak problémák.
16 évesen kezdődött ez a probléma.Előtte nem volt problémám azzal,hogy verbálisan megtudjam magam védeni..96-ban a szüleim beírattak egy vidéki ipari szakmunkásképzőbe,ami nekem ránézésből ellenszenves volt.Ez az egész iskolai légkor olyan volt,hogy negatív érzéseket keltett bennem:hűvös,hideg tanárok,a diáknak hallgass,gyakori megalázás,megszégyenítés,kategorizálás,zsarnok osztályfőnök,rangsorolás,erőszakos kommunikáció (pl.félreértés esetén egyből dorgálás,az áldozatban a szó elfojtása.)Ott megpecsételődött a sorsom.Amit írok nem újdonság senkinek.Szóval nem ritka eset.Elég sok ,,problémás" ,,",domináns gyermek járt az osztályba akikhez képest ,,gyenge lelkületű" voltam.Egyébként is álltam akkoriban pszihiátriai kezelés alatt,és pont azért nem mertem segítséget kérni a bántások miatt,mert féltem az esetleges kórházi elhelyezéstől a lelki állapotom miatt,amit az alábbi közegben szereztem.Azzal kezdték,hogy kikérték maguknak,hogy beszéljek velük mindig szépen,mint a légi utas kísérő,de ők beszélhetnek velem úgy,mint a kapcával(a tanár szerint is ez járt nekem).Ezt a tanár is jóváírta:,,Miért kell velem szépen beszélni?,,Attól én beszéljek velük szépen,mert ők úgy beszélnek ahogy"Rosszul éreztem magam ezektől a tanításoktól.A pedagógus nem tudta mit értek a ,,nem beszélnek velem szépen alatt".Úgy állított be mindenki,hogy én igénylek különleges,extra bánásmódot.Én voltam az EGOISTA ,mert kikérem magamnak,ne úgy bánjanak velem ahogy.A tanárok is engem néztek gyagyának,meg túl érzékenynek ,mert szóvá tettem a problémámat.Itt ,mint olvasható is,nem sima veszekedésről,enyhe hangemelésekről van szó(relatív),hanem komoly megfélemlítést keltő ordítozásokról,ami nem két egyenrangú partner között zajlik.Nem beszéltem ,még a csicskáztatásról,és az erőszakos lejáratásról,dirigálásról.Ilyenkor jön a :Miért hagyod duma?Az ilyen dolgokra nem szép szóval szokták rávenni az embert,és nem egy ember vesz rá egy másikat.Például verbális erőszakkal rávettek,meséljem el az intim dolgaimat.Utána azon röhögtek,mert elmondtam.Szintén verbális agresszióval kényszerítettek arra,hogy táncoljak velük a szalagavatón,mikor tudták botlábú vagyok.Ott is rajtam röhögtek,mert NEM TUDTAM NEMET MONDANI!.Hatosával jártak,hozzám dohányt ,és pénzt kérni először szépen utána fennhangon.Az utcán,és a kollégiumban is.A kollégiumban csak kettesével.Ha valamire kissé határozott hangon válaszoltam,akkor nekem végem volt.Nem mertem velük sehogy sem beszélni,de ha nem szóltam hozzájuk,akkor az váltott ki belőlük agressziót.Amíg odajártam idomítottak,bíráltak erőszakosan,cenzúrázták a viselkedésemet,még akkor mikor már olyan halkan szóltam hozzájuk,hogy alig lehetett érteni.Ők mindig velem,mint a lábtörlővel.Mert:,,hagyom"!!!A végén semmit nem mertem nekik szóvá tenni úgy túl ordítottak.A tanár többször jóvá írta a viselkedésüket,de ha én beszéltem velük emeltebb hangon az nem volt szerencsés,tehát mindent el kellett nekik tűrni.Nem lehetett egyikre se rászólni,még ha jogos is.Kialakult bennem:nincs jogom magam megvédeni,mert a tanárok is azt közvetítik.Később lettem kollégista,és közölték:nem kapnak utánam egy fillért sem.5 éven keresztül nyeltem.Betörtek,mint a lovat.

zita.gulyas@freemail.hu

zita79, 2012.08.13 21:10

Számomra nagyon elgondolkoztató ami itt elhangzik.Sajnos engem évekig elkísért az áldozatszerep részben a szüleimnek köszönhetően.
Az anyukám mindent elkövetett,hogy ne érezzem jól magam a bőrömben.
Már kisgyermekkoromtól kezdve kritizált és amihez kedvem lett volna azt nem engedte. Mikor segíteni akartam volna neki egyszer szétválasztani a tojás sárgáját a fehérjétől akkor nagyot a kezemre csapott.Mindig olyan helyzetekbe szeretett kényszeríteni amiből nem kerülhetek ki győztesen.Suliba anno sose tudtam beilleszkedni.
Mindig olyan férfira akart rábeszélni aki zsarnok típus és olyan gonosz mint ő.Aki én rendesnek ítéltem meg az ő szerinte nem hozzám való. A szerelmemről nem tudott lebeszélni.Nem hagytam magam.
Akkor tudtam kikerülni ebből az áldozatszerepből mikor elköltöztem otthonról.
Igen is kilehet kerülni az áldozatszerepből.Föl kell ismerni ha nem akarnak jót a szülők és nem szabad azonosulni velük.Amíg nem ismeri föl a gyerek a szülők hibáit addig áldozat lesz.

Re: zita.gulyas@freemail.hu

N.M.M., 2012.12.30 15:52

Köszönöm szépen az észrevételt. Sajnos mindannyian követünk el hibákat szülőként és gyermekként is. Sajnos nem mindenki látja ezt be, de valóban, ha kikerülünk egy helyzetből, egészen másképp formálhatjuk az életünket mint addig és még vissza is hathatunk pozitívan arra a családfára, amelynek ágáról sarjadtunk.
Utódaink szempontjából fontos, hogy meggyógyítsuk a családfánkat és jobbítsunk a családtörténeten. Minden igyekezet felér egy csodával, a sors jobbra fordulása pedig nem várat soká magára, legalábbis én ezt tapasztalom a családterápiákban. Jobbító erő lehetünk a világunkban oda- vissza.

zita.gulyas@freemail.hu

zita79, 2012.08.13 21:22

Számomra nagyon elgondolkoztató ami itt elhangzik.Sajnos engem évekig elkísért az áldozatszerep részben a szüleimnek köszönhetően.
Az anyukám mindent elkövetett,hogy ne érezzem jól magam a bőrömben.
Már kisgyermekkoromtól kezdve kritizált és amihez kedvem lett volna azt nem engedte. Mikor segíteni akartam volna neki egyszer szétválasztani a tojás sárgáját a fehérjétől akkor nagyot a kezemre csapott.Azóta sem szeretek segíteni neki a konyhában meg semmit.Minek??Otthon a saját házunkban mindent magamtól tanultam meg amire a párom és a két gyerekem felnéz.
Mindig olyan helyzetekbe szeretett kényszeríteni amiből nem kerülhetek ki győztesen.Suliba anno sose tudtam beilleszkedni.Sok helyen úgy bántak velem mint egy csőcselékkel.Anyám mindenkinek negatívan festett le pl: nem vagyok talpraesett,ezt nem tudom meg azt nem tudom,önállótlan vagyok,irányítani kell Féltem az idegenektől.
Mindig olyan férfira akart rábeszélni aki zsarnok típus és olyan gonosz mint ő.Akit én rendesnek ítéltem meg az anyám szerint nem hozzám való. A szerelmemről nem tudott lebeszélni.Nem hagytam magam.
Akkor tudtam kikerülni ebből az áldozatszerepből mikor elköltöztem otthonról és felismertem mennyire rosszul neveltek.Azok az emberek akik most körülvesznek teljesen másmilyennek látnak mint a szülővárosomban.
Igen is kilehet kerülni az áldozatszerepből.Föl kell ismerni ha nem akarnak jót a szülők és nem szabad azonosulni velük.Amíg nem ismeri föl a gyerek a szülők zsarnokságát meg azt,hogy manipulálják addig áldozat lesz.